Horn Gyula élete, munkássága tiszteletet és elismerést érdemel itthon és külföldön egyaránt. Megkérdőjelezhetetlen hite hazájában, bizalma az emberekben tette azzá a maradandó teljesítményű politikussá, aki történelmi léptékkel mérhető módon járult hozzá Magyarország felemelkedéséhez, nemzetközi elismertségéhez.
Horn Gyula volt az a politikus, aki 1989. június 27-én Alois Mock osztrák külügyminiszterrel átvágta a műszaki határzár egy darabját, amely a vasfüggöny elbontásának jelképévé vált. Ismertséget és elismertséget mindenek előtt a keletnémet menekültek előtti 1989 szeptemberi határnyitás hozta meg számára.
Múlhatatlan érdeme, hogy fáradhatatlan munkával szervezte újjá a hazai baloldalt, építette fel a Magyar Szocialista Pártot. A teljes reménytelenségből jelölte ki a magyar szocialisták megkerülhetetlen helyét a hazai közéletben, amikor vezetésével az MSZP 1994-ben abszolút többséget szerzett a Parlamentben.
Miniszterelnökként következetesen fáradozott Magyarország demokratikus átalakításán, hazánk európai integrációján. Horn Gyula kormánya régen látott zuhanás után fejlődési pályára állította a magyar gazdaságot. Felelős nemzetpolitikájával rendezte viszonyunkat a szomszédos országokkal, ezzel segítve a határon túli magyarság boldogulását és jogainak érvényesülését.
A Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportja, a párt valamennyi testülete saját halottjaként búcsúzik Horn Gyulától. Örökre velünk marad emléke. Mindig emlékezni fogunk Horn Gyulára, aki a mélyről jött ember kivételes érzékével ismerte a hétköznapi sorsokat, példás bátorsággal és odaadással tudott megküzdeni a lehetetlennek tűnő kihívásokkal.
Mesterházy Attila
pártelnök-frakcióvezető
Búcsú Horn Gyulától
Mély megrendüléssel értesültünk az MSZP egyik alapítójának, máig meghatározó elnökének, a Magyar Köztársaság volt miniszterelnökének halálhíréről. Osztozunk a család gyászában, nemcsak párttagjaink, hazai tisztelői, hanem a nemzetközi baloldali értékközösség nevében is.