Nemcsak kiváló, a kultúráért és a kultúrának élt politikust, hanem remek zenészt, karmestert és pedagógust veszítettünk el személyében.
Az 1990. évi önkormányzati választásokon független jelöltként jutott be Berettyóújfalu 2. sz. választókerületéből a képviselő-testületbe. Szintén függetlenként, de az MSZP támogatásával került be az 1994.évi országgyűlési választásokon a parlamentbe a Hajdú-Bihar megye 5. sz. egyéni választókerületének a jelöltjeként.
A helyiek már a 70-es évek óta ismerték, mint a Művelődési Központ egyik leglelkesebb tagját, aki hazai és külföldi versenyeken - számos kimagasló sikert elérve - lépett fel zenekarával.
1990 óta a Magyar Zeneiskolák Szövetségének tagjaként tevékenykedett. A Berettyóhír híradása szerint kemény munkával építette fel a máig folyamatosan kiválóan működő zenekart, amely számtalan sikerrel írta be magát a magyar amatőr fúvószene elitjébe. 2012-ben ő vehette át a Világ Fúvószenekari Szövetségének kitüntetését. A most 50 éves zeneiskolát harminc even át ő irányította Berettyóújfalun.
Családjának a MSZP nevében őszinte részvétemet, együttérzésemet és utólagos tiszteletemet kívánom kifejezni. Kollégaként és barátként is osztozunk a rokonság fájdalmában
Mesterházy Attila
Búcsú Szilágyi Péter egykori képviselőtársunktól
Fájdalmas búcsút veszünk Szilágyi Péter barátunktól, képviselőtársunktól, a berettyóújfalui zeneiskola igazgatójától, aki fiatalon, 59 évesen távozott közülünk.