mszp.hu | Belföld | állami cégvezetők brókerkormány
2015. szeptember 16. 12:35

Cégvezetők fizetési plafonja: már 150 százalékos a Fidesz pofátlansága

A tisztességes munkából élő emberek nyílt megalázása, hogy a Magyar Közlönyben tegnap megjelent határozat szerint a brókerkormány ötmillió forintra emelte az állami cégvezetőknek adható havi bruttó fizetést. Ez még a Fidesz értékrendje szerint is 150 százalékos pofátlanság, hisz néhány éve a havi bruttó 2 millió forint fölötti juttatásokat már pofátlan kifizetéseknek nevezték. Ráadásul a mostani milliós fizetések csak az alapbérek, mert ha nem veszteséges az adott cég, még 20 százalékos prémium is járhat mellé.

Az MSZP szerint semmi nem indokolja, hogy miközben a dolgozó magyarok többsége botrányosan kevés fizetésért dolgozik, az állami cégek élére ültetett fideszes haverok 60 millió forintot keressenek évente. Ha van pénz, azt ne luxusvillákban élő brókerkormány cimborái kapják, hanem azoknak munkából élő embereknek adjanak fizetésemelést, akik ezt már régóta megérdemlik!
 
Tóth Bertalan,
frakcióvezető-helyettes