Mesterházy Attila, az MSZP elnöke azt mondta, a közvetlen hangulatú, nyitott beszélgetésen ő maga, politikustársa, illetve a civil szervezetek képviselői szóba hozták a médiatörvényt, az alkotmányozást, "a fékek és ellensúlyok kiiktatását", a jogállam és a jogbiztonság sérelmét, "a demokratikus értékek lábbal tiprását", továbbá kitértek a cigányság helyzetére, a rasszista megnyilvánulásokra, illetve felvetették azt, hogy a kormány visszaél kétharmados parlamenti többségével.
Az MSZP elnökének tájékoztatása szerint Hillary Clinton kiemelte a választási rendszer fontosságát egy demokratikus rendszerben, és "nagyon felkészült volt" a médiatörvény, a sajtószabadság ügyében. Arra biztatta a civil szervezeteket, hogy folytassák munkájukat az emberi jogok, a demokrácia, a jogállam erősítése érdekében - tette hozzá az MSZP elnöke.
Schiffer András, az LMP frakcióvezetője azt mondta, Hillary Clinton pontos, reális képpel rendelkezik Magyarországról, meglehetősen árnyaltan látja a helyzetet. Mint fogalmazott, a külügyminiszter tudatában van azoknak a problémáknak, amelyek a fékek és ellensúlyok lebontásával, illetve a parlamentet korlátozó különböző szabályokkal kapcsolatosak.
Az amerikai külügyminiszter a magyar demokrácia állapotával kapcsolatban értésre adta: amíg egy kormány demokratikus választásokon leváltható, addig nem lehet a demokrácia megszűnéséről beszélni. Utalást tett arra is, hogy a kormányzat kétharmados parlamenti többsége szabad választások eredménye - tájékoztatott az ellenzéki politikus.
Beszámolója szerint Hillary Clinton jelezte: a magyar demokrácia szempontjából kulcskérdés, milyen lesz a választási rendszer, fennmarad-e lehetősége annak, hogy a magyarok szabad, tisztességes választásokon kinyilváníthassák akaratukat, esetleg azt a szándékukat, hogy másik kormányt akarnak.
Schiffer András elmondta: a beszélgetésen megemlítette a magyar-kínai kapcsolatok kérdését, jelezvén, hogy aggodalommal tölti el "ez a fajta magyar közeledés Kína felé", nem lehet az egyetemes emberi jogi elveket pusztán gazdasági érdekek oltárán feláldozni. Hillary Clinton ezzel kapcsolatban jelezte, ezzel a problémával nem csak Magyarország szembesül - fűzte hozzá.
Hillary Clinton hét emberrel konzultált. A találkozón a két ellenzéki politikuson kívül részt vett Bajnai Gordon volt kormányfő, a Haza és Haladás Alapítvány vezetője, továbbá Mészáros Antónia, a Minőségi Újságírásért Alapítvány elnöke, Molnár Péter, a Közép-Európai Egyetem médiakutatója, valamint Földes Ádám, a Transparency International és Réthy Kinga, a Nyílt Társadalom Intézet képviseletében. A találkozót zárt ajtók mögött tartották.
MTI/mszp.hu
2011. június 30. 18:28
Clinton a romák helyzete és a magyar demokrácia felől érdeklődött
Az amerikai külügyminiszter főleg a romák helyzete és a magyar demokrácia minősége felől érdeklődött, amikor csütörtökön ellenzéki politikusokkal és civil szervezetek képviselőivel találkozott - tájékoztatott újságírókat a bő félórás konzultáció után az MSZP és az LMP vezetője.