Korózs Lajos az MSZP Facebook-oldalán közvetített online sajtótájékoztatón elmondta, egy családnak 80-100 ezer forintjába is kerülhet, ha koronavírus-tesztet akar végeztetni. Hozzátette, a 19 500 forintos hatósági ár miatt "jónéhány labor bedobta a kulcsot", mert az nem fedezi a költségeiket.
Szerinte a kormánynak kellene lépnie, hiszen a koronavírus-járvány első hullámában 24 óra alatt államosított egy dobozkészítő üzemet. A kormány ne hagyja tönkre menni ezeket a laborokat! - szólított fel.
Korózs Lajos beszámolt arról is, hogy a népjóléti bizottság a nap folyamán kinevezése előtt meghallgatta Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszterjelöltet és számos ügyben nem kapott pozitív választ tőle.
Ezek között említette, hogy az isztambuli egyezményt nem fogják ratifikálni, nem emelkedik a családi pótlék, a gyes, a gyet és babakötvény összege. Elmondta, a miniszterjelölt beszélt arról, hogy nagyon sokan vették igénybe a babaváró hitelt. Meglátjuk, ennek milyen hatása lesz a gyermekszegénység, vagy a családok szegénységének csökkentésére - jegyezte meg az ellenzéki képviselő.
Korózs Lajos szerint a nyugdíjemelésben nem tervez változást a kormány, marad az inflációkövető technika, szó sincs a nagyon alacsony nyugdíjak felzárkóztatásáról és arról sem, hogy felső plafonja lesz a 13. havi nyugdíjnak.