szeged.hu
2012. augusztus 14. 19:44

Csak a munkahelyek állítják meg az elvándorlást

Hódmezővásárhelyen mindenkit érint az elvándorlás. Munkahelyek híján az itt élő családok szinte mindegyikéből valaki elhagyta már a várost. Az új városvezetés legfontosabb feladta, hogy munkahelyeket teremtsen – mondta az MSZP polgármester-jelöltje.

Kis Andrea kedden délután tartott sajtótájékoztatóján kiemelte, javítani kell a foglalkoztatási helyzeten Hódmezővásárhelyen, hogy megállítsák a város elnéptelenedését, az itt élő családok szétszakadását. Ehhez új városvezetés kell, amelyik képes valódi párbeszédre a térség gazdasági szereplőivel.

Két év alatt lenullázták a gazdaságot

Tóbiás József, az MSZP frakcióvezető-helyettese a tájékozatón arról beszélt, hogy az országos tendenciák Vásárhelyre is rányomják bélyegüket. Kedden jelent meg a KSH legfrissebb jelentése, amely egyértelműen mutatja, a Fidesz-kormány két éve elhibázott gazdaságpolitikát folytat. A statisztikák szerint ugyanis az előző 0,7 után már 1,2 százalék az éves GDP-csökkenés, ez viszont már hivatalosan is recessziónak számít.

A szocialista politikus elmondta, Matolcsy György és az őt támogató Orbán Viktor az elmúlt két évben konfliktusokat generált a társadalomban, ez pedig komoly gazdasági problémákhoz vezetett. Az egykulcsos személyi jövedelemadóval 500 milliárdot juttattak a gazdagoknak, miközben a legszegényebbeket a telefon- és a tranzakciós adó mellett immár az 5,8 százalékos infláció is sújtja. Mindeközben a költségvetés bevétele a statisztikák szerint tovább csökkent.



Ennek a gazdaságpolitikának az igazi veszélye, hogy teljesen elfordulnak tőlünk a befektetők – mondta a politikus. A befektetői bizalom ma 30 százalékos hazánkkal szemben, 50 százalék alatt pedig stagnálással kell számolni. Már nemcsak a külföldi befektetők kerülik el Magyarországot, hanem a hazai befektetők is külföldre menekülnek.

Megfélemlítés helyett együttműködésre lenne szükség

Tóbiás József kiemelte, hogy Hódmezővásárhely ma az ország legeladósodottabb városa, még a tudományos és gazdasági régióközpont, Szeged közelségével sem képes élni a jelenlegi városvezetés.

– A megfélemlítés helyett együttműködésre lenne szükség. Ahhoz kell erő és bátorság, hogy minden alternatívát meghallgassanak és a legjobb döntés hozzák egy város vezetői – mondta a politikus, majd hozzá tette: Hódmezővásárhelyen is azt kellene elérni, hogy az itt élők tisztességes munkával elsejétől a hónap végéig ki tudják fizetni számláikat, enni tudjanak adni családjuknak. De ma Matolcsy „tündérországában” csak napokra elég a munkáért kapott bér.

http://szeged.hu/hirek/14968-csak-a-munkahelyek-allitjak-meg-az-elvandorlast.html