A szakszervezetek által létrehozott mellettedvagyunk.hu Élő konzultáció címmel szervezett politikai fórumot csütörtökön Miskolcon, a Vörösmarty Művelődési Házban. A rendezvényre Borsod-Abaúj-Zemplén megye 13 egyéni választókerületi és 10 megyei listán mandátumot szerzett képviselőjét hívták meg. A téma a következő volt: „Az általunk megválasztott parlamenti képviselő hogyan képviseli a választóit a Munka törvénykönyvéről szóló parlamenti vitában és a szavazáson?"
Nos, ez csak részben derülhetett ki, mert a meghívott 23 képviselő közül összesen két politikus, Gúr Nándor, az MSZP megyei és Káli Sándor, az MSZP miskolci elnöke jelent meg.
Gúr Nándor ettől függetlenül – a majdnem zsúfolásig megtelt nagyterem közönsége előtt – ismertette saját maga és pártja álláspontját. Elmondta: a jelenlegi kormányzópártok a munkavállalók és a munkaadók helyett, érdemi egyeztetések nélkül akarnak a munka világát érintő legfontosabb kérdésekben dönteni, legfőbbképpen a munkavállalók rovására. Nagyjából két hónappal ezelőtt látott napvilágot az új Munka törvénykönyvének tervezete, akkor – annak ellenére, hogy azt egy hivatalos kormányzati portálon tették közé – a Fidesz azt állította: a dokumentum tulajdonképpen csak egy munkaanyag, nagyon sok pont változhat még. Az óriási felháborodás és a tüntetések hatására látszategyeztetésbe kezdtek, de nem ám az összes szakszervezeti szövetséggel, hanem a fideszes politikusokkal közismerten jó kapcsolatokat ápoló szakszervezeti vezetőkkel, például Gaskó Istvánnal és Palkovics Imrével. Ennek ellenére demonstrációkkal, a kormányzatra nehezedő civil nyomással sikerült elérni, hogy bizonyos kérdésekben a kormányzat „visszavonulót" fújjon, megváltoztassa eredeti álláspontját. Hogy milyen mértékben, az majd mintegy két hét múlva derül ki, akkor, amikor a véglegesnek szánt törvényjavaslatot benyújtják a parlamentnek.
Gúr Nándor felhívta a figyelmet arra, hogy széleskörű összefogással talán sikerülhet megakadályozni azokat a munkavállalók számára katasztrofális intézkedéseket, mint például a délutános pótlék megszűntetése, az éjszakai pótlék brutális csökkentése, a túlórák szabadidős megváltása (azaz, hogy a munkaadó ne legyen köteles kifizetni a túlórát, „csúsztassa" azt le a dolgozó. Ezt viszont az állásukat féltők nem is nagyon merik majd megtenni), a szabadság csökkentése, a szabadsággal való rendelkezési jog megnyirbálása, a kártérítési felelősség kiterjesztése.
Káli Sándor is az összefogás szükségességét hangsúlyozta. Különösen most, amikor – mint mondta – a megfélemlítés időszakát éljük. „Félnek az emberek, nem merik a véleményüket nyíltan vállalni. Attól félnek, hogy ha a jelenlegi hatalom ellen emelnek szót, akkor elveszítik az állásukat, vagy ha azt már nem tudják, mert munkanélküliek, vagy nyugdíjasok, akkor a gyerekeik állását veszélyeztetik. Mert őket is kirúgják, a szülők politikai véleménye miatt" – mondta. Figyelmeztetett viszont, hogy ugyanakkor elbújni sem szabad, inkább arra kell törekedni, hogy minél több ember menjen ki az utcára, „mert 100-200 ezer tüntetőt nagyon nehéz külön-külön lefotózni". Megítélése szerint nem szabad lehetőséget adni a jelenlegi hatalomnak arra, hogy „egyenként támadják meg a különböző társadalmi rétegeket, s akárcsak Hitlerék idejében, egyenként intézzék el őket".
Ezt követően kérdésekre, felvetésekre válaszoltak a képviselők. Az a kettő, amelyik megjelent. A többiek előre elkészített székei viszont üresen árválkodtak a pulpituson, s némán hallgattak...
Egyébként íme, a meghívott képviselők listája:
- Csöbör Katalin (Fidesz-KDNP)
- Dr. Zsiga Marcell (Fidesz-KDNP)
- Dr. Nagy Kálmán (Fidesz-KDNP)
- Sebestyén László (Fidesz-KDNP)
- Riz Gábor (Fidesz-KDNP)
- Demeter Zoltán (Fidesz-KDNP)
- Tamás Barnabás (Fidesz-KDNP)
- Dr. Ódor Ferenc (Fidesz-KDNP)
- Dr. Hörcsik Richárd (Fidesz-KDNP)
- Koncz Ferenc (Fidesz-KDNP)
- Dr. Mengyi Roland (Fidesz-KDNP)
- Tállai András (Fidesz-KDNP)
- Balog Zoltán (Fidesz-KDNP)
- Csampa Zsolt (Fidesz-KDNP)
- Dr. Daher Pierre (Fidesz-KDNP)
- Dr. Iván László (Fidesz-KDNP)
- Dr. Répássy Róbert (Fidesz-KDNP)
- Balla Gergő (Jobbik)
- Egyed Zsolt (Jobbik)
- Endrésik Zsolt (Jobbik)
- Gúr Nándor (MSZP)
- Káli Sándor (MSZP)
- Molnár Oszkár (Független)