A Margit kórházon kívül semelyik másik kórház jövője nem érdekli a Fideszt. Az a tanulmány, amely a javaslatot hivatott alátámasztani már önmagának, és a kormány teveinek is számos ponton ellentmond. Ilyen például, hogy arra hivatkozik a leválással kapcsolatban, hogy kezelhetetlenül nagy a mérete az összevont intézménynek. Amennyiben ezt valóban így gondolják, akkor valójában mi a véleményük a kormány Budapestet érintő 12 kórházat egyesítő, majd SOTE alá gyűréséről?
Terveket, programokat jó sokat láthattunk már, de egyetlen valódi a betegek, az ágazat dolgozóinak érdekeit szolgáló intézkedés sem született még. Ezt a mai Magyar Nemzetben megjelent kutatás is alátámasztja, az emberek csalódottak, nem bíznak abban, hogy jobb, magasabb színvonalú egészségügy alakulna ki az elkövetkező 5 évben.
Átgondolatlan, felelőtlen döntések jellemzik a Fidesz egészségügy politikáját. Rombolás, orvosok elvándorlása, pénzkivonás, a betegterhek növekedése ezek, amiket érzékelni lehet. Lassan nem megmenteni kell az egészügyet, hanem újjáépíteni, mert földig rombolják azt.
Miközben a kormány semmilyen megoldáson nem dolgozik, addig Budapest kórház vagyonának feltérképezése gőzerővel zajlik. Dr. Török Krisztina Gyógyszerészeti Egészségügyi és Minőségfejlesztési Intézet főigazgatója és munkatársai naponta mérik fel a kórházakat. Nem világos, hogy milyen céllal, kinek a megbízásából és milyen engedély alapján teszik mindezt.
Az MSZP frakció nem támogat olyan intézkedéseket, amely ellentétes a budapestiek érdekeivel, és ami még nehezebb helyzetbe hozza a Fidesz döntései által egyre romló egészségügyet.
a Fővárosi Közgyűlés MSZP frakciója