mszp.hu | Belföld | Egészségügy
2021. március 17. 14:53

Csak őszinteséggel és szolidaritással lehet a válságot legyőzni

Csak őszinteséggel és szolidaritással lehet a válságot legyőzni
Összevissza beszéd, vádaskodások, titkos szerződések és fejetlenség jellemzi a kormányt az emberek valódi segítése helyett – állítja az MSZP.

Hatalmas titkolózás övezi a vakcinabeszerzéseket, ahol a magyar kormány fő célja egyértelműen megint csak a nyerészkedés, a mutyik, és nem az emberekért cselekvés – mondta Mesterházy Attila, az MSZP országgyűlési képviselője szerda reggel az ATV Start című műsorában.

Reagálva a felvetésre, hogy a hazánk számára méregdrága kínai vakcina magas árának egyik lehetséges oka a kétes hátterű közvetítőcég haszna, amin keresztül beszerezzük, Mesterházy egyetértett, de jelezte, más is állhat a háttérben. „Geopolitikai érdekek is meghúzódnak a vakcinabeszerzések mögött. A kínai lépések mögött is van geopolitikai szándék, tény és való, hogy ez lett a legdrágább vakcina, ennek oka pedig a szerződésből kéne, hogy kiderüljön, de a közvetítő szerződését a Sinopharmmal nem látjuk” – mondta Mesterházy.

Kiemelte, a kormányzati kommunikációval szemben az igazság az, hogy a demokrata ellenzéki pártok is oltáspártiak, csak a gyanús beszerzésekkel kapcsolatban szkeptikusak, de azokat is inkább akkor fogják majd vizsgálni, ha az emberek már biztonságban vannak. „Az ellenzéki képviselők alapvetően arra buzdítják az embereket, hogy oltassák be magukat, hiszen egyelőre ez látszik az egyetlen lehetőségnek, hogy visszakapjuk a régi életünket. Emellett nyilvánosságra kell hozni a szerződéseket, hozzáteszem, az EU-ban is”.

A kormányi oltási tervével kapcsolatban kiemelte, „Nem értünk egyet azzal, hogy a tanárokat nem oltják be, miközben például az online bírókat beoltják. Káosz van, egy hétvége alatt összeomlott az adatbázis, van olyan 74 éves, akit még nem hívtak be oltásra, miközben 30-40 éveseket már igen. Ezt az emberek sem értik, ami aláássa az egész társadalom bizalmát. Az ellenzék dolga, hogy ezt exponálja” – hívta fel a figyelmet a demokrata ellenzéki pártok egyik fontos feladatára a kialakult helyzetben.

Az immár 10 országban is leállított AstraZeneca vakcináról elmondta, az óvatosság minden egyes esetben nagyon fontos, de más oltásokkal is volt gond, csak ez nagyobb figyelmet kapott.

A hazai lélegeztetőgépek üzemeltetésével kapcsolatban megjegyezte, „A szűk keresztmetszetet Magyarországon a kórházi ágyak és a személyzet jelenti, és ezt a helyzetet lehetett előre látni”. Rámutatott, ahogy telnek az újabb és újabb hónapok, egyre inkább kitűnik, hogy az elmúlt 10 évben a jelenlegi kormány milyen súlyos bűnöket követett el, a működésképtelenség határára sodorva az egészségügyet.

Kérdésre, hogy kellene-e a külföldről segítséget kérni vagy más országnak segítséget nyújtani a jelen helyzetben, Mesterházy Attila aláhúzta, „Ellenzékiként nagyon nehéz most látni, hogy pontosan mi a helyzet. Az MSZP álláspontja szerint előbb koncentráljunk a magyar emberekre, és természetesen, ha nagy a probléma, akkor semmilyen hiúsági kérdés nem akadályozhatja a segítségkérést”.

 

Kapcsolódó párttagok