mszp.hu | Belföld
2020. április 24. 15:42

Cselekedjen végre a kormány!

Cselekedjen végre a kormány!
A koronavírus-járvány gazdasági hatásait enyhítő, valós segítséget jelentő intézkedésekre, cselekvésre szólította fel a kormányt az MSZP elnökhelyettese pénteken.

Szakács László a pártja Facebook-oldalán követhető online sajtótájékoztatóján úgy értékelt, a kormány eddig bejelentett gazdasági intézkedései közelebb állnak a szemfényvesztéshez, mint a történelmi jelentőségű mentőcsomaghoz, hiszen az ígért 10 ezer milliárd forintot három év alatt bocsájtják a gazdasági szereplők rendelkezésére.

Hozzátette: ráadásul az összeg nagy része hitel, de a cégek egyetlenegy dolgot szeretnek jobban az olcsó hitelnél, a vissza nem térítendő állami támogatást. Utóbbival élnek a környező országok is, nem a cégekre hárítják a járványügyi védekezés költségét - tette hozzá.

Szerinte a kormány késlekedik, ennek árát pedig a magyar munkavállalók fizetik meg, naponta 4500-6000-en veszítik el munkájukat.

Bírálta a rövidített munkaidőt, mert szerinte "a magyar módra áttervezett szabályokkal" senki sem elégedett, ezért a német szabályokat kell átvenni.

Szakács László szorgalmazta az álláskeresési támogatás időtartamának 3-ról 9 hónapra, összegének legalább 100 ezer forintra emelését. Ha valaki már márciusban elveszítette a munkáját, egy hónapja maradt arra, hogy munkát találjon - emelte ki.

Sürgette, hogy az állam azonnal vállalja át a bérek nyolcvan százalékát, a multinacionális cégeknél pedig rendeljen el elbocsátási tilalmat.

Javasolta azt is, hogy 5 százalék legyen az áfa azoknál a kereskedelmi ágazatoknál, ahol most csak kiszállítás van.

Kapcsolódó párttagok