mszp.hu | Belföld, Gazdaság | alma gazdák
2014. október 10. 08:40

Cserbenhagyta a gazdákat a kormány

Több mint egy hónapja ígéri a kormány az almatermelőknek a többlettermésből és az orosz embargóból eredő katasztrófahelyzet megoldását, de mára világos, hogy nem akar segítséget nyújtani a tönk szélén álló gazdáknak.

Október 10-e van, de még a jövő évi uniós agrártámogatási előleg október 15-e utáni folyósítását sem jelentették be. Nyilatkozzanak arról, hogy hozzájutnak-e a gazdák ahhoz a 200 milliárd forintos jövedelemkiegészítéshez, amire idén különösen nagy szükségük van!

Nyilatkozzanak arról, dolgoznak-e megoldáson, vagy csak a vidékfejlesztési hivatalok ide-oda költöztetésével vannak elfoglalva? Lázár János Csongrád megyében több mint 10 ezer termelő felháborodása ellenére Szegedről Hódmezővásárhelyre költözteti a Vidékfejlesztési Hivatal irodáját, feleslegesen nehezítve ezzel a gazdák amúgy is súlyos helyzetét.

Követeljük, hogy álljon el ettől a tervétől, és ne a szegedi munkavállalók rovására akarjon Hódmezővásárhelyen új munkahelyeket teremteni!

Gőgös Zoltán,
az MSZP elnökhelyettese, agrárpolitikus