Ez azonnal 22%-kal csökkenthetné a rezsiköltségeket – emelte ki.
Elmondta: számos európai uniós ország, így Dánia, Hollandia, Németország, Franciaország és Spanyolország már meglépte ezt; ráadásul ennél az áfacsökkentésnél „nem nyelnék be a kereskedők a csökkentett áfát, mert hatósági árról beszélünk” – tette hozzá.
Ez a javaslat, hogy az áramot és a gázdíjat terhelő 27%-os áfa csökkenjen le öt százalékra, mint amennyi jelenleg a távfűtésé, a szocialisták RezsiSTOP javaslatcsomagjának a része. A csomag elemeit a párt politikusai a következő hetekben országjáró körutak keretében ismertetik – mondta el.
A körúttal „még egy nagyon fontos célunk van: (...) szeretnénk a lakossági kérdéseket, észrevételeket begyűjteni, és ezeket a kérdéseket feltenni a kormányzat részére”, és „a 15 napon belül megadott válaszokat el fogjuk juttatni a választópolgároknak” – tette hozzá. Megjegyezte: a nyár folyamán ő maga is kérdések sorát tette fel a kormánynak.
„Be fogjuk mutatni a Fidesz rezsihazugságát” – ismertette még a körút célját. Ez az elmúlt 12 évben folyamatos volt, „mert ne felejtsük el, hogy 2014 és 2021 között a világpiacon olcsóbb volt a gáz, mint amennyit a lakosság ezért fizetett” – mondta.
A társelnök „érthetetlenek” nevezte a lakossági áram árának emelését akkor, amikor a Paksi Atomerőmű több áramot termel, mint a lakossági igény. Az MVM 12 forintos kilowattóránkénti áron veszi az áramot Pakstól és az erőmű így is nyereséges, „tehát bőven beleférne”, hogy a korábbi áron adja a kormány a lakosságnak az áramot – mondta.
Ez irányú írásbeli kérdésére azonban nem kapott konkrét választ a kormánytól – mondta el – ehelyett azzal indokolt a kormány, hogy Paks „alaperőmű” és „az alap árammennyiséget termeli meg”.
„Minden olyan érvet fölhoznak, amiből nem következik az, hogy miért ne lehetne a lakosságnál érvényesíteni azt az előnyt, hogy a Paksi Atomerőmű működik, és ilyen olcsón termeli az áramot” – kifogásolta.
Elmondta: amikor Szijjártó Péter tavaly októberben aláírta a 15 éves orosz gázszállítási szerződést, azt mondta, ezzel garantált az olcsó gáz a lakosság számára; Orbán Viktor ezt megerősítette. Putyin orosz elnök pedig Orbán moszkvai látogatása alkalmával közölte: a magyarok ötödáron kapják a gázt.
„Tehát akkor teljesen érthetetlen, hogy miért kell hétszeresére megemelni átlagfogyasztás fölött a gáz árát. Vagy most nem mondanak igazat, vagy akkor nem mondtak igazat” – szögezte le a társelnök.
Elkerülhetetlennek nevezte a lakóépületek energiahatékonysági korszerűsítését. Mint mondta, ennek forrása az európai uniós helyreállítási alap lehetne.
Ezen kívül forrásként megnevezte a Vodafone megvásárlására költött összeget; mint mondta, a kormány ebből az összegből 100 ezer lakás felújítását, épületszigetelését és fűtáskorszerűsítését oldhatná meg.
„De legyünk (...) érzékenyek a társadalmi folyamatokra: az egyik feléből a pedagógusok bérét lehetne emelni, a másik feléből pedig el lehetne kezdeni az épületszigetelési programot” – tett engedményt.
Rámutatott: Navracsics Tibor uniós források felhasználásáért felelős tárca nélküli miniszter közölte: bármilyen egyezség születik a magyar kormány és az EU között, a kormány által már elköltött pénzeket akkor is már csak a jövő év első negyedévében tudják lehívni, ezek pedig a költségvetés hiányát pótolnák.
„Ezek már felhasznált pénzösszegek, (...) tehát pluszprogramot már nem tudnának belőle megvalósítani” – húzta alá.
Jelezte: ha elindulna Magyarországon a jogállamiság helyreállítása, azaz megszűnnének a viták az Európai Unióval, akkor az euróárfolyamis javulna, „ez önmagában csökkentené” a gáz és minden energiahordozó árát.
Megemlítette: az MSZP régóta tesz javaslatokat az energiahatékonyság javítása érdekében, beleértve például az épületszigetelést. Ez egyébként legalább négy fideszes programban is szerepelt az elmúlt 12 év során, mégsem tettek érte semmit – mondta.
A mostani szocialista javaslatcsomagban is szerepel a most már „elkerülhetetlen” épületszigetelés, nyílászáró-csere és fűtéskorszerűsítés.
„Muszáj nekiállni, most már minden arrafelé mutat, bármilyen jövőbeli történésre számítunk” – hangsúlyozta.
Kiemelte még a szocialisták javaslatát a rezsidíjjal kapcsolatban: eszerint egy olyan alapcsomagot kell létrehozni a közműszolgáltatásban, ami mindenkinek alanyi jogon jár a megélhetéséhez, az árát pedig úgy kell meghatározni, hogy az mindenki által megfizethető legyen.