mszp.hu | Belföld
2022. szeptember 07. 13:26

Csökkentsék az energiahordozók áfáját 5%-ra!

Csökkentsék az energiahordozók áfáját 5%-ra!
Mérsékeljék a tűzifa, a brikett, a vezetékes és a palackos PB-gáz, valamint a villamosenergia- és földgázszolgáltatás áfáját a jelenlegi 27-ről öt százalékra! – követelte Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke a pártja közösségi felületén követhető online sajtótájékoztatón szerdán.

„Kényszerítsünk ki rezsistopot!” – szólított föl.

Azt mondta: ez az adócsökkentés egy család számára több tízezer, akár százezer forint megtakarítást is jelenthet, csak a fűtési szezon alatt.

Megemlítette: az MSZP, kormányzása idején, csökkentette a távhőszolgáltatás áfakulcsát a jelenlegi 5%-ra.

„Ha a távhőnél meg lehetett tenni, más energiaszolgáltatásnál sem lehet akadály” – mondta a társelnök, pártja parlamenti frakcióvezetője.

„Felháborítónak” nevezte, hogy „a komoly bajba került családokon, időseken akar nyerészkedni a kormányzat”, mert, mint mondta, a szocialisták szerint „a megemelt áraknak egyetlen nyertese van: a kormány”, hiszen a magasabb árak miatt sokkal több adóbevételt szed be.

Kijelentette: a Fidesz-kormány „folyamatosan hazudik a gázról és a villanyról, ahogy arról is hazudtak a kampányban, hogy megvédik a rezsiárakat”.

Ezzel szemben „teljesen indokolatlanul” a duplájára emelték az áram tarifáját, pedig a Paksi Atomerőmű jóval olcsóbban megtermeli a villamos energiát.

„Az ennek ellenére bevezetett brutális áram- és gázáremelés rengeteg családot, vállalkozást állít szinte megoldhatatlan helyzet elé” – mutatott rá a szocialista társelnök, hozzátéve: „Önök közül sokan nem éltek át olyan válságot, ami felé zakatol Magyarország. Én sem.”

„Pontosan látjuk, hogy az Orbán-kormány politikája részben előidézte, és mélyíti a válságot. Most pedig magára hagytak mindenkit: rezsiemelést vezettek be” – részletezte.

Kiemelte: míg más európai országok kormányai éppen növelik az emberek és a cégek számára nyújtott rezsitámogatást, addig az Orbán-kormány éppen elveszi azokat.

Példának hozta Németországot, ahol a kormány csökkentette az áram és a földgáz áfáját is – miközben „a magyar kormányzat éppen most vezeti ki ezeket az eszközöket, pont akkor, amikor a családoknak a legnagyobb szüksége lenne rá”.

Az energia-áremelés indokolatlanságát, illetve a magyar kormány hazugságait illusztrálva Tóth idézte Orbán Viktor miniszterelnököt, aki 2022. július 7-én arról beszélt, „a rezsicsökkentést mindenképpen megvédik”, de hivatkozott az idén áprilisban tett miniszteri nyilatkozatokra is, melyek szerint „a magyar gazdaság erősebb és ellenállóbb, mint korábban”. Megemlítette Szijjártó Péter külügyminiszter tavaly októberi bejelentését, aki a 15 évre kötött orosz gázvásárlási szerződés aláírásakor azt mondta: „Megteremtettük annak lehetőségét, hogy a világpiaci ármozgásoktól függetlenül a magyar fogyasztók számára a gáz ára ne növekedjen”.

Hangsúlyozta: a kormány indokolatlan áremelése szakértők szerint a gyakorlatban több százmilliárd forintos adóemelést jelent.

Ezért javasolja RezsiSTOP programja keretében a Magyar Szocialista Párt, „az igazi baloldal pártja”, hogy az energiahordozók áfakulcsa csökkenjen 5%-ra – mondta.

„Kényszerítsünk ki rezsistopot! A MSZP, az igazi baloldal ön mellett áll!” – hívott föl.

Kapcsolódó dokumentumok

2022_09_07_TothBertalan_Torvenyjavaslat_benyujtasa.pdf ( 76.76 kB )

Kapcsolódó párttagok