„…sárgacsekkadó, ami ugye tranzakciós adó, ami a pénzintézeteket érinti, nekik kell befizetniük ezt az adót, tehát szó sincs már itt sárgacsekkadóról…”
(Erről egy rövidfilmet is készítettünk, amely itt tekinthető meg: http://youtu.be/588clL9cv5U)
Majd néhány nappal később az Országgyűlésben megszavazta azt a törvényt, amely minden sárgacsekk befizetése után (tágabban minden banki átutalás, beszedési megbízás, készpénzátutalás és -felvétel, valamint készpénzfizetésre szóló csekk beváltása után) újabb terhet pakolt az emberekre, hiszen ezt végül úgyis ők fizetik meg. Azok, akiknek lassan már fűtésre, világításra és élelemre sem telik, amikor minden egyre drágább, a helyzet egyre kilátástalanabb.
A sárgacsekkadóról annyira „nincs szó”, hogy a Nagy Mágus, Matolcsy György, az Orbán-kormány legújabb megszorító-csomagja részeként nemrég jelentette be, hogy a terhet a duplájára emelik. Mert pótolni kell azt a pénzt, amit az egykulcsos adóval ott hagynak a leggazdagabbaknál, azaz saját maguknál, vagy ami elköltenek felelőtlenül stadionokra.
Dancsó József már nem először hazudott, és félő, hogy nem is utoljára. De mit lehet várni attól a fideszes politikustól, aki nemrég még azt is kijelentette − szintén az Orbán-kormány katasztrofális gazdaságpolitikáját védendő −, hogy „a gazdasági növekedés akkor is növekedés, ha történetesen negatív”.
(Ha nem hiszi, hogy Dancsó József ilyen butaságot mondott, kattintson ide: http://youtu.be/Bzcb9opXwxg)
Orosháza, 2012. október 17.
MSZP Orosházi Szervezete elnöksége
Dancsó József szerint nincs, de most a duplájára emelik, mi az?
A megfejtés: a sárgacsekkadó.
Az orosházi képviselő-testület egyik korábbi ülésén, amikor Füvesi Sándor MSZP-s képviselő azzal szembesítette Dancsó József polgármestert és a Fidesz-frakciót, hogy az elmúlt két évben az embereket sújtó intézkedések sorozatát vezették-vezetik be, teljesen értelmetlenül, mint például a sárgacsekkadót, akkor Dancsó József ezt kikérve magának, így szólt: