A levélre felelő Doncsev András államtitkár valódi választ persze nem adott, a jelek szerint nem értette meg, hogy nem a Magyar Nemzet általa méltatott újságírójának a jelenléte a baj, hanem a többiek hiánya. Levelét érdekes megjegyzéssel zárta: "már elmúltak azok az idők, amikor MSZ(M)P tagok döntötték el, ki vesz részt egy miniszteri találkozón és ki nem". Szegény államtitkár nyilván szúrni akart, de saját kollégáját találta el. Ha volt MSZMP-tagok nem szólhatnak bele, ki vesz részt egy minisztériumi találkozón, akkor szerencsétlen Hoffmann Rózsa nem sok mindenkit láthat önszántából vendégül, és nem igen adhat tanácsot miniszterének sem.
De ahogy az oktatáspolitika sem Hoffmann Rózsa egykori párttagkönyve miatt érdemel kritikát, ugyanúgy az sem helyes, ha a tárca egy hivatalos programon a jelenlegi pártkötődések alapján mazsoláz a lapok és újságírók között.
Lendvai Ildikó
országgyűlési képviselő
Doncsev fúrja Hoffmannt?
A minap írásbeli kérdésben érdeklődtem Balog Zoltán miniszter úrnál: miért kizárólag a Magyar Nemzet újságíróját hívta meg a bécsi Burgszínház igazgatójával való találkozójára? Miért mellőzték más orgánumok meghívását az érdekesnek ígérkező beszélgetésre, ahol a miniszter a magyar kultúrpolitika döntéseit nyílt levélben bíráló bécsi színházigazgatót akarta jobb belátásra bírni.