Az első javaslat az ártörvény módosítása, melynek értelmében a hatósági árakat ki kellene terjeszteni a természetes vizek melletti fizetős strandok belépőjegyeire, és 600 forintban kellene maximalizálni a felnőtt belépők árát. Ez lehetővé tenné, hogy a magyar családok elérhető áron mehessenek strandolni, pihenhessenek, és ki tudják fizetni a belépőket, amelyek jelenleg már a 2000 forintos árszintet ostromolják – érvelt az MSZP pártigazgatója.
A második javaslatunk egy menőcsomag a családok számára az üdüléshez. Az élelmiszerárak elszabadultak, a mindennapi megélhetés már önmagában is nagy terheket ró a családokra, ráadásul közeledik a strandszezon, az üdülés ideje. Az MSZP ezért kidolgozta a családok számára az „üdülés mentőcsomagját”, ami azt tenné lehetővé, hogy SZÉP-kártyára 100 ezer forint támogatást kapjanak azok, akik a leginkább rászorultak, akik a legnehezebben tehetik meg, hogy elvigyék a családjukat, gyermekeiket üdülni és pihenni a nyári szezonban.
Molnár Zsolt javaslata szerint a rászorultak ezt a támogatást minden évben megkaphatnák a SZÉP-kártyára. Ezek a rászorulók elsősorban a nagycsaládosok, az egyedülálló szülők – akik maguk nevelik a gyermeküket–, akik rehabilitációs, rokkantsági vagy fogyatékossági támogatásra jogosultak, ápolási díjban részesülnek, szociális és gyermekvédelmi intézmény foglalkoztatottjai, állami- és önkormányzati köznevelési és közgyűjteményi foglalkoztatottak vagy egészségügyi szakdolgozók – sorolta a lehetséges kedvezményezettek körét az MSZP országgyűlési képviselője.
„Megítélésünk szerint leginkább ők azok, akik nehezen tehetik meg, hogy eljussanak üdülni, pihenni és nekik nagy segítséget jelenthet ez a Széchenyi Pihenő Kártyára juttatott 100 ezer forint, amely nem old meg minden kérdést. Természetesen önmagában még ez is kevés. De egy érdemi hozzájárulás, egy lehetőség, hogy ezek a családok eljuthassanak üdülni, pihenni ezekben a nagyon nehéz időkben” – érvelt dr. Molnár Zsolt.
Az MSZP pártigazgatója elmondta, hogy a Magyar Szocialista Párt egyetlen embert, egyetlen családot sem hagy magára abban a küzdelemben, amelyet az élelmiszerárakkal, a megélhetéssel, a rezsidíjakkal szemben folytatnak. A MSZP-re lehet számítani abban a küzdelemben, hogy a magyar családok az üdülés iránti igényüket, vágyukat érvényre juttathassák, és el tudjanak menni a Balatonhoz, a Velencei-tóhoz üdülni és pihenni.