A pedagógus és diáktüntetésekkel kapcsolatosan dr. Molnár Zsolt elmondta, hogy az MSZP a teljes szolidaritásával a pedagógusok és a tanárok mellett van. A civilek, a pedagógusok és diákok összefogását a politikának segítenie kell, de fontos, hogy ne telepedjen rá túlságosan. Az erőszaknak nincs helye az ilyen eseményeken, de ki kell tartani, csinálni kell.
Sajtóhírek szerint a tüntető diákokkal szemben tömegesen indíthatnak eljárást, amely eljárások következménye akár szabadságvesztés is lehet. Az MSZP pártigazgatója elmondta, hogy kizártnak tartja, hogy végrehajtandó szabadságvesztést szabjanak ki a diákokra. Azonban a könnygáz és a túlzott rendőri fellépés miatt, a jogszerűen tüntetők biztonsága is sérül, ez pedig káros hatással van a társadalomra, ahogy az a tény is, hogy egy ilyen eset kapcsán a rendőrség iránti bizalom is sérül, pedig a társadalomban megvan még ez a bizalom.
A kötelező bolti akciókkal kapcsolatosan dr. Molnár Zsolt emlékeztetett, hogy a kormánynak meg kellene fontolnia azokat a javaslatokat, amelyeket az MSZP kezdeményezett. A kisboltosokat is meg kellene segíteni, hiszen a kormány politikája teljes csőd, az extraadó, az áfapolitika irreálisan magas inflációhoz vezetett. „Új adópolitikára van szükség, különösen az ÁFA tekintetében, különben ezek a számok feljebb fognak menni. És azt tudjuk mondani, hogy ez a magyar narancs, azaz a citrom rendkívül savanyú lesz, amit le kell nyelnünk” – érvelt az MSZP pártigazgatója.
A műsorban szó volt a vezérkari főnök legújabb botrányáról is. Az MSZP országgyűlési képviselője szerint óvatosan kell bánni az ilyen sajtóhírekkel, a honvédség pedig nem összevethető a civil világgal. „De megalázni, erkölcsi és jogi normákat megsérteni a honvédségnél sem lehet” – mondta dr. Molnár Zsolt.
Az MSZP szeretné elérni, hogy több közterületet nevezzenek el Horn Gyuláról.
Van egy jogi helyzet és egy történelmi, ideológiai vita. „A jogi helyzet az, hogy a XIII. kerület kezdeményezett – Tóth József polgármester vezetésével egy döntést, hogy Horn Gyuláról nevezzenek el egy sétányt a szobra mellett. Ezt a Fővárosi Önkormányzat többször megerősítette” – érvelt az MSZP országgyűlési képviselője.
Sára Botond főispán azonban úgy gondolja, hogy Horn Gyula személyesen felelős az 1956 utáni diktatúráért és bíróságon támadta meg ezt a döntést. Ezzel az MSZP szembe fog menni, hiszen Horn Gyula öröksége része az identitásunknak.
Horn Gyulának óriási szerepe volt a rendszerváltoztatásban, nem csak a magyarban, hanem az európaiban is.
Winston Churchillnek nemcsak az ír felkelésben vagy a búr háborúban volt szerepe. Ha az íreket, vagy a búrokat kérdezzük, akkor Churchill „nem Európa államférfija”, mégis a történelemben – nagyon helyesen – Winston Churchillre államférfiként emlékezünk.
Bajcsy-Zsilinszky Endre esetében sem az jut eszünkbe, hogy egy fajvédő pártot vezet, hanem az, hogy később a helyes útra tért.
George Washington elnökkel kapcsolatosan sem a rabszolgatartás kerül elő, és idősebb Antall Józsefre sem a Rákosi-korszak parlamentjében eltöltött négy éve alapján emlékezünk.
„Horn Gyulát nem lehet egy mozzanatból megítélni, komplex életút alapján kell nézni” – érvelt dr. Molnár Zsolt.
Horn Gyula esetében lehet vitatkozni, hogy milyen volt az ő szerepe, de egészen elképesztő volna, ha nem lehetne róla közterületet elnevezni.