A jászberényi eset ráadásul nem is egyedülálló, hiszen korábban is olvashattunk olyan bejelentéseket, hogy más egészségügyi intézményekben is időkorláthoz kötött a szülés. A teljesség igénye nélkül említhetnénk még, hogy az idei év márciustól már csak hétköznapokon és munkaidőben lehet szülni a mosonmagyaróvári kórházban, de Tatabányán is csak hétköznap napközben van lehetőség arra, hogy a várandós anyukák világra hozzák a gyermeküket. Egyéb esetben más kórházak szülészeti-nőgyógyászati osztályaira kell befáradniuk.
A fenti esetekből is látszik, hogy a kormányzat egészségügyi szakpolitikája teljes csőd. A vidéki kórházakban tovább romlik az ellátáshoz való hozzáférés, ez pedig kiélezi a központi régió és a vidéki egészségügyi szolgáltatások közötti különbségeket, valamint a fentiekből adódóan a vidéki lakosság életminősége is tovább romlik.
A városi kórházak igen komoly munkaerőhiánnyal küzdenek mind az orvosok, mind a szakdolgozók terén.
A kormányzat számára a jól működő egészségügyi rendszer továbbra sem prioritás, hiszen láthatóan semmit sem tesznek annak érdekében, hogy vonzóvá tegyék a fiatalok számára az egészségügyi pályát.
Dr. Szelényi Zoltán, az MSZP egészségügyi kabinetének vezetője