Az MSZP frakcióvezetője az előző írásbeli kérdésére minden minisztériumból ugyanazt a választ kapta. „A vezetői kinevezéseknél minden esetben az adott munkakörre vonatkozó megfelelő szakmai tapasztalatok az irányadók” – áll a kormánytagok által megküldött válaszokban.
Dr. Tóth Bertalan a beadványában emlékeztet arra, hogy a miniszterek nem erősítették meg Kocsis Máté, a Fidesz Országgyűlési Képviselőcsoportja vezetőjének, illetve Varga Judit korábbi igazságügyi miniszternek a szavait, amelyek szerint Magyar Péter vezetői kinevezését az állami szférában a volt felesége miniszteri pozíciójára tekintettel kapta, hanem éppen ellenkezőleg, azokkal ellentétes álláspontra helyezkedtek. Ennek értelmében a kormánytagok kihátráltak Kocsis Máté és Varga Judit álláspontja mögül, és válaszukban a Magyar Péter által elmondottakat támasztották alá.
Az MSZP frakcióvezetője a kérdéseit nemcsak a vezetői kinevezési gyakorlatra vonatkoztatva tette fel, a miniszterek válaszai azonban kizárólag a vezetői kinevezések tekintetében rögzítették azt, hogy minden esetben a szakmai tapasztalatok az irányadók. Mindez arra enged következtetni – írja a miniszterekhez címzett levelében dr. Tóth Bertalan - hogy a vezetői kinevezésektől eltérő, egyéb pozíciókban mégiscsak egészen más körülmények az irányadók a minisztériumokban.
Az MSZP frakcióvezetője szerint Kocsis Máté a korábban hivatkozott kijelentésében olyan magától értetődő természetességgel mondta Magyar Péter esetében, hogy Varga Judit miatt kapott jól fizető állásokat az állami szférában, amely arra utal, hogy az Orbán-kormányok idején természetes, hogy egy kormánytag, fideszes politikus jól fizető, állami pozíciót szerez rokonainak, hozzátartozóinak, vagyis valaki nem a rátermettsége, tehetsége, szorgalma alapján történt kiválasztás alapján dolgozik az állam alkalmazásában, hanem azért, mert valamely családtagja azt elintézte neki.
„Így a Kocsis Máté frakcióvezető úr által említett hozzátartozói, rokoni kapcsolatok fontossága minden bizonnyal a vezetői kinevezéseken kívül eső, egyéb állami munkahelyek esetében léphetnek érvénybe” – fogalmaz dr. Tóth Bertalan beadványa.
Dr. Tóth Bertalan az írásbeli választ igénylő kérdéseit feltette a kormány minden tagjának, Orbán Viktor miniszterelnöknek, Semjén Zsolt nemzetpolitikáért, nemzetiségpolitikáért, egyházpolitikáért és egyházdiplomáciáért felelős miniszternek, Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszternek, Tuzson Bence igazságügyi miniszternek, Varga Mihály pénzügyminiszternek, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszternek, Dr. Pintér Sándor belügyminiszternek, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszternek, Dr. Nagy István agrárminiszternek, Lázár János építési és közlekedési miniszternek, Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszternek, Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszternek, Lantos Lajos Csaba energiaügyi miniszternek, Nagy Márton István nemzetgazdasági miniszternek, Dr. Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszternek, valamint Dr. Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszternek.
Az MSZP frakcióvezetője az alábbi kérdéseket tette fel a kormánytagoknak:
- A vezetői kinevezéseken kívül eső egyéb állami pozíciók betöltésénél pontosan milyen szempontok az irányadók a tárcánál, ha az adott munkakörre vonatkozó, megfelelő szakmai tapasztalatok csak a vezetői kinevezéseknél irányadók minden esetben?
- Hány rokona, hozzátartozója, ismerőse jutott így vezetői kinevezéseken kívül eső munkahelyhez az állami szervezetrendszerben a miniszterré történő kinevezése óta?
- Milyen munkakörben helyezte el a szerencséseket az állami szervezetrendszerben?