A Momentum színeiben indul egykori alpolgármestere Horváth Csaba ellen Zuglóban a jövő évi önkormányzati választásokon, mivel álláspontja szerint nem megfelelően vezetik a kerületet, miközben a városvezetésnek – a múlt heti lemondásáig – ő maga is részese volt.
Horváth Csaba polgármester szerint: „a Zuglóiaknak tett eskü nagyobb felelősség annál, minthogy egy alpolgármester csapot-papot otthagyjon és bedobja a törölközőt.”
Zugló polgármestere elmondta, hogy a korábbi momentumos alpolgármester nagyon sok olyan feladatot hagyott hátra, amelyet több év alatt sem sikerült befejeznie, és amelyek kapcsán maradt hiányérzet. A sikeres együttműködés érdekében az utóbbi években Horváth Csaba minidig újabb és újabb esélyt adott a volt alpolgármesternek, akkor is, amikor a momentumos politikus nem feltétlenül végezte el a feladatát.
„Nagyon furcsa volt látni és hallani, hogy olyan indokokat is felsorolt, amelyek az ő saját alpolgármesteri hatáskörébe tartoztak” – fogalmazott a volt alpolgármester lemondásáról Horváth Csaba.
A volt alpolgármester szavai ráadásul egybecsengenek a Fidesz mondataival, valamint egy olyan civil szervezet álláspontjával, akik „nagyjából ugyanazt fújják, mint a Fidesz” – érvelt Zugló polgármestere. „Budapest nagyobbik felében az ellenzék ellenzéke az maga a Fidesz”, azonban Zuglóban sokkal inkább Hadházy, illetve a Momentum új jelöltje tekinthető annak.
A volt momentumos alpolgármester egy öt politikai szereplőből álló közösség munkáját kritizálta, amelynek ő maga is részese volt.
Horváth Csaba emlékeztetett, hogy a választásokon ő is támogatta Hadházy Ákost, ugyanakkor a zuglóiak bizalmából megválasztott országgyűlési képviselő elmúlt időszakban történt ténykedése nem szolgálja Zugló érdekét.
A megválasztott zuglói képviselő rögtön azzal kezdte, hogy bejelentette, nem fog Zugló érdekében dolgozni, hanem tovább folytatja azt az országos munkát, amelyben bemutatja a visszaéléseket, de Zuglóban semmilyen visszaélést nem tudott bemutatni, a kérdései mögött pedig a rosszindulat jelei fedezhetők fel.
A 15 milliárdos elvonás, amelyet az önkormányzat elszenvedett az elmúlt 4 évben, nem segíti elő, hogy a város többet tudjon költeni a zöldfelületek, zöldparkok fejlesztésére, de a kerületvezetés elkötelezett a kérdésben. Horváth Csaba elmondta, hogy éppen a volt momentumos alpolgármestert bízta meg azzal a feladattal, hogy vegyen fel egy gyorsreagálású 15-20 fős „hadtestet”, akik képesek a zuglói zöldfelültek karbantartásába beszállni, azonban Rózsa András még az álláshirdetésekig sem jutott el, és egy évvel később mondta meg, hogy nem tudott ezzel a kérdéssel érdemben foglalkozni.
Egy regnáló polgármesterrel szembeni előválasztás csakis a Fidesz érdekeit szolgálja – mondta a Fővárosi Közgyűlés MSZP-s frakcióvezetője. Egy polgármesternek hűnek kell lennie a választópolgároknak tett esküjéhez, és végre kell hajtania a választási programjában foglaltakat.
Zugló is rég nem látott fejlődési ívet produkál, és a fővárossal való jó együttműködés is nagyon sok pozitívumot eredményezett. Felújításra kerültek a szakrendelők, a háziorvosi rendelők, megújítás alatt állnak az óvodák és bölcsődék, számos kerületi útszakasz megújult.