Népszava
2011. október 14. 10:27

Egyértelmű, mit akar a nép, mégsem hallja a kormány

Tiltakozások sorozatát indítja el az, ha a parlament a kormány által javasolt tartalommal fogadja el a Munka törvénykönyvét - fogalmazott Gúr Nándor.

A parlament foglalkoztatási bizottságának szocialista elnöke kijelentette: az MSZP továbbra is elfogadhatatlannak tartja a műszakpótlékok csökkentését, a munkavállalók kártérítési kötelezettségének tervezett bővítését és azt is, hogy a túlórapótlékok kifizetése helyett szabadidőt adjanak a dolgozóknak.

Közben - ahogy arról szerdán beszámoltunk - a közeledésben érintett szakszervezetek az Ipsos közvéleménykutató segítségével reprezentatív felmérést készítettek arról, mi a véleményük az embereknek az Mt. tervezetéről.

A megkérdezettek 64 százaléka szerint a munkaadóknak kedvez a tervezett módosítás. Szabó István, a BKV troli szakszervezetének elnöke lapunknak úgy fogalmazott: a kormány olyanok magyarázza el, mi a munka alapú társadalom, akik dolgoznak. Akik hajnali fél háromkor kelnek azért, hogy a munkába igyekvőket szállítsák. Kijelentette: a közvéleménykutatással azt szeretnék elérni, hogy a kormány ismerje el végre, az emberek nem azt szeretnék, amit ők.

Gulyás Attila, a metrós szakszervezet elnöke elmondta, a felmérés eredményét átadták az összes parlamenti képviselőnek. Emlékeztetett arra, hogy a kormány azt nyilatkozta: minden esetben a választópolgárok akaratát veszik figyelembe. Ez helyes - mondta Gulyás, mostantól tudja a kormány, mit akarnak a választók. Az is fontos, hogy az emberek is lássák, véleményükkel nincsenek egyedül. Az érdekvédő szerint, ha a kormány érdemi tárgyalást kezd, még helyrehozható a dolog.

Ha nem, akkor nincs más lehetőség, mint kivonulni az utcára - mondta hozzátéve, akcióik összeérhetnek más szervezetek, például a Magyar Szolidaritás Mozgalom demonstrációival. Kónya Péterék mozgalma egyébként holnap "Békés világforradalom a valódi demokráciáért" címmel akciót indít, mert szerintük mára a mindennapi szenvedés és a reményvesztettség vált normálissá.

Az esemény a budapesti Deák téren délután 3 órakor kezdődik, majd 18 órától fáklyás felvonulás lesz.

Muhari Judit/

Az eredeti cikk az alábbi linken olvasható:

http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=480950