mesterhazyattila.hu
2011. április 03. 16:21

Elárulják a magyar köztársaságot

"A magyarok megüzenték....", "a magyarok akarata és véleménye érvényre jut....", "az emberek jelentős többsége..." - ilyen és ehhez hasonló szófordulatokkal vezette elő a miniszterelnök az úgynevezett nemzeti konzultációs kérdőív eredményeit a parlamentben. Nem hallgatta el, hogy 925 ezer kérdőív érkezett vissza kitöltve, de nem vonta le ebből a szükséges következtetéseket. Sőt, mint az idézett - és a beszédben gyakran ismétlődő - kifejezésekből érződik, igyekezett úgy beállítani a kérdőívezés eredményét, mintha abban a nemzet egészének akarata fejeződne ki. Másutt arról beszélt, ízlés kérdése csupán, hogy népszavazást vagy nemzeti konzultációt tartanak. Még jó, hogy azt nem mondta, ízlés kérdése, hogy választást vagy közvélemény-kutatást tartunk.



A Fidesz pártalkotmányt tákol össze, s ez ügyben nem átallja még a véleménynyilvánításra saját maga által felkért Velencei Bizottságot is becsapni. Hiányosan fordított angol szöveget küldött neki, továbbá megpróbálta elhitetni, hogy tíz hónapja "tartalmas vita folyik" az alkotmányról. Holott, a kormánypárt alkotmánytervezetét húsz napja ismerhette meg a nyilvánosság. Nem beszélve arról, hogy már húsz nap sincs hátra, hogy keresztülerőszakolják a parlamenten.

A kérdőívek kiküldése becslések szerint 850 millió forintjába került az adófizetőknek. E kérdőíveken a kérdések egy része álkérdés, hiszen ki ne akarná védeni a nemzeti vagyont és a természeti sokféleséget vagy ki lenne olyan tökkelütött, hogy a családok adókedvezményére nemet mondjon? A kérdések másik részéről viszont a Fidesz már réges-rég döntést hozott. Gondosan ügyeltek arra is, hogy a Fidesz hatalmának bebetonozására irányuló módosítások ne kerüljenek rá a kérdőívre, mint ahogy az sem, hogy például egyetért-e azzal, ha a más vallásúkat vagy az ateistákat kirekeszti az alkotmány.

Felteszem, ennek az álságosságnak is betudható, hogy a nyolcmillió választópolgár alig 11%-a reagált a kormány megkeresésére. Lehet, hogy erre a miniszterelnök büszke, de nem tudom, miért. Ez népszavazás esetén totális bukást jelentene. Vagy, máshonnan közelítve: még a 2010-es Fidesz-szavazóknak is csak a harmada érzett késztetést, hogy feleljen Orbán Viktornak! Csodálkozom, hogyan nevezhető ez sikernek, s különösen azon, hogyan olvasható ki a beérkezett válaszokból az egész ország akarata. Hacsak úgy nem, hogy Orbán Viktor szerint a saját akarata megegyezik az országéval. Ebben azonban - szerencsére - téved.

A kormányfő szerint az ellenzéki pártok elárulják választóikat, mikor nem vesznek részt ebben a folyamatban. Orbán Viktort e kijelentés megtételében az sem zavarta, hogy egyetlen parlamenti párt népszerűsége csökkent az utóbbi hónapokban: történetesen ennek a pártnak ő az elnöke.

Kedves Miniszterelnök úr, engedje meg, hogy megkockáztassam: én azért jobban ismerem az MSZP választóit, mint Ön. Ők bizony azt éreznék árulásnak, ha részt vennénk ebben a színjátékban. Mert az nem más, mint a magyar köztársaság elárulása.

Sajnos ugyanezen a parlamenti ülésen nem kaptam választ arra a kérdésemre, elítéli-e a Fidesz Wittner Mária embertelen mondatait Horn Gyulával és Toller Lászlóval kapcsolatban. Orbán Viktor megkerülte a választ. Ráadásul megint azt a látszatot keltette, mintha személyes jóindulatától függene a volt miniszterelnök gyógykezelése. Holott, Horn Gyulának - miként bármely más volt kormányfőnek - ez törvény adta joga. Orbán Viktor kétségkívül méltányosan áll hozzá a kérdéshez, de ettől még nem az ő döntésén múlik Horn Gyula gyógykezelése, és különösen nem menti Wittner Máriát.

A szocialista képviselők mindenesetre újabb részországgyűlést tartottak, ezúttal Szegeden. Sosem fogok olyan valótlanságokat állítani, mint Orbán Viktor 2006-ban, hogy személyesen beszélt hárommillió-kétszázezer emberrel. Azt azonban képviselőtársaimmal együtt tapasztaltuk, hogy ismét van érdeklődés, nyitottság az MSZP irányába. Pártelnökként pontosan tudom, mennyi feladatunk van még, de a pozitív várakozás erősödik a szocialisták iránt. Ez azt jelenti, hogy szükség van ránk és egyre többen ismét számolnak velünk.

Mi pedig itt vagyunk. Meg akarunk, meg tudunk és meg fogunk felelni ennek a várakozásnak.