mszp.hu | Belföld
2019. augusztus 28. 16:33

Elbúcsúztunk Máté Lászlótól

Elbúcsúztunk Máté Lászlótól
Tisztelt egybegyűltek, gyászolók, barátaim!
Vannak jelentős életutak és teljesítmények, amelyek nem igényelnek magyarázatot – hiszen magukért beszélnek. De vannak olyan nagy teljesítmények is, amelyekről maga a közösség felejt el beszélni, mi, a haszonélvezők, ha úgy tetszik, aztán az életút emléke is elhalványul. 
 
Magyarázni ebben az esetben nem a teljesítményt kell, hanem a közösségi magatartást. Laci esetében a baloldali közösség, az MSZP másfél évtizedes hallgatását. 
 
Mondom másképp: vannak hősök, akiknek a teljesítménye magáért beszél. Reményt adnak egy reményvesztett háborúban, mint Jeanne d’Arc, példát mutatnak önfeláldozásukkal, mint Zrínyi Miklós vagy elvhűségükkel, mint Nagy Imre. 
 
De vannak olyan hősök is, akik a világ szeme előtt kevésbé láthatók, akiknek teljesítménye nem a nyilvánosságban, hanem egy közösség hajszálereiben zajlik – csak mi tudjuk, hogy mit tettek, vagyis azok, akik e közösség részei vagyunk. 
 
És nekünk tudnunk kell, emlékeznünk kell és megbecsülnünk kell mindazt, amit tettek – különben saját múltunkkal veszítjük el a kapcsolatot, szigorúbban fogalmazva a saját identitásunkat kockáztatjuk ezzel. 
 
Ma Máté Lászlót búcsúztatjuk, aki éppen ilyen hős volt – és nekünk, akik, ha személyesen nem is, de mint közösség bizony elfelejtettük, becsülnünk kell őt, hiszen többek, de valójában nagyon kevesek között, neki köszönhetjük, hogy itt vagyunk ma azért, hogy rá emlékezzünk. 
 
Kedves Barátaim! 
 
Sokféleképpen emlékezünk rá, hiszen sokféle emléket őrzünk róla. Talán különösen hangzik, de azok is emlékezhetnek rá, akik soha nem találkoztak vele, személyesen nem ismerték. 
 
Mert Máté László emlékezete, másképp fogalmazva: az emlékműve, maga a Magyar Szocialista Párt. 
 
Igen, Laci azon kevesek közé tartozik, akik meghatározó szerepet játszottak abban, hogy a rendszerváltás utáni MSZP ne csak a jogállamnak köszönhetően túlélő, a nemzet politikai közösségének többsége által posztkommunistaként megbélyegzett szervezet legyen, hanem a többi párttal egyenrangú, a baloldali közösséget méltóképpen reprezentáló, nem utolsó sorban kormányképes erővé váljon. Vagyis abban, hogy kijöjjön a politikai gettóból, amibe 1990-be zárták. 
 
Nem sok emberen múlott, hogy így történt, négyen-öten voltak talán a főszereplők. Horn Gyula nevét persze nem kell említeni, hiszen ő volt a legfontosabb szereplő. A többiek, ha jól látom, (szinte) hiánytalanul itt vannak ma is közöttünk. 
 
Megkérdeztem néhányat az alapító atyáink közül és leginkább azt mondták: Gyula után Laci volt a legfontosabb építőmesterünk. 
 
Laci már nincs itt. 
 
Az MSZP volt az életműve, és a Szocialista Párt ma is a magyar politika egyik meghatározó szereplője. Dacára annak, hogy sokan akarták a pusztulását és annak, hogy többen dezertáltak innen, döglött lóra nem teszünk, felkiáltással. 
 
Nekem ma egyetlen fontos mondanivalóm akad: Laci nincs itt és nélküle nehezebb lesz. 
 
Kedves barátaim! 
 
Ha feltesszük azt a kérdést, hogy ki volt Máté László, legkevesebb három dolog jut eszünkbe róla. 
 
Az egyiket már elmondtam: ő építette fel ezt a pártot, nem egyedül, de a legnagyobb lojalitással, igazi untermannként, akinek nem a saját személyes érdeke, hanem a nagy építmény sikere a fontos. Laci a párt sikerét kereste, nem a nyilvánosságot és végképp nem magát akarta mutogatni. 
 
Harsányság helyett kompromisszum – így is lehet. Mert Laci értette, hogy egy demokratikus közösség csak akkor lehet sikeres, ha megállapodásokra épül, nem pedig diktátumokra. 
 
Ő akkor is ment tovább, ha fúrták vagy akár köpködték. Mert nem a saját egója volt a középpontban, hanem a Szocialista Párt sikere. Ezért élt, hozott áldozatot is, ha kellett. Például akkor, amikor visszavonult. 
 
De erről majd később. 
 
Végül, a harmadik dolog, ami eszünkbe jut róla: a teljesítmény tisztelete. Laci ebben a kérdésben látszólag úgy gondolkodott, mint egy üzletember, valójában pedig úgy, mint aki messziről jött és messzire jutott: a saját teljesítménye által. 
 
Hiszen ne feledjük: felnőtt éveit segédmunkásként a húsiparban kezdte, majd konzervgyári szakmunkás lett, innen haladt lépésről-lépésre előre. 
 
És aki lépésről-lépésre halad, tudja, mi a teljesítmény. Laci pedig azt vallotta, hogy ez számít: nem a csinos orca, nem a kapcsolati beágyazottság és végképp nem a nagyotmondás, hanem a teljesítmény. 
 
Ő maga 16 órákat dolgozott éveken át. 
 
Sajátos fanyar humorát, realista életszemléletét pedig mi sem jellemzi jobban, mint amikor az ezzel kapcsolatos kérdésre azt mondta, hogy hálát nem vár, és tudja, hogy bár jelenleg 50 telefonhívása van naponta, de eljön az idő, amikor havonta öten sem fogják megcsörgetni. 
 
 
Barátaim!
 
Erről is beszélni kell, különben nem lesz teljes a kép – és ha nem teljes, akkor a megemlékezés sem lehet az.
 
Tizenegynéhány éve elfelejtettük, elhanyagoltuk Lacit. Volt olyan is, aki megszakította vele a kapcsolatot. 
 
Ő ezt tudomásul vette. Bár alelnök volt, nem jelöltette magát ismét, a politikából visszavonult. 
 
Pedig, ahogyan az elején mondtam, a nagy teljesítményekről beszélni, azokat elismerni kell, különben saját múltunkkal veszítjük el a kapcsolatot, akár a saját identitásunkat is kockáztatjuk ezzel. 
 
Ezt elrontottuk, Laci. Kérlek, nézd el nekünk. Azzal a nagyvonalúsággal és fanyar humorral, ahogyan el- és át szoktál nézni, amikor valaki hibázott. 
 
Kedves barátaim, gyászoló gyülekezet! 
 
Egy igaz ember távozott közülünk. Gyászolja őt a baloldali közösség, gyermekei, Viki és Laci, barátai és szerettei. 
 
Emléke szívünkben mindörökké, élni fog, nyugodjék békében. 
 
 
 
Elhangzott Gurmai Zitától, az MSZP frakcióvezető-helyettesétől, 2019. augusztus 28-án.

Kapcsolódó párttagok