Elbújtatott, embertelen döntés

Sunyi és alattomos módon lehetetleníti el a főváros vezetése a Mexikói úti mozgásjavító szakközépiskolai osztályainak további működését. Az oktatási bizottság és a közgyűlés nem tárgyalta a kérdést, csupán egy minden évben a képviselők elé kerülő, minden iskolát érintő előterjesztés mellékletében volt elrejtve.


Elfogadhatatlannak tartom, hogy egy döntést, amely hátrányosan érinti mind az iskola, mind a legsúlyosabban mozgássérült gyerekek életét, nem nyíltan, az érintettekkel és a szakmával egyeztetve hoznak meg, hanem sunyi módon elbújtatva.

Álságos a főváros azon javaslata, miszerint a gyerekek más középiskolákban folytathatják a tanulmányaikat, hiszen ezek az iskolák nem nyújtják mindazt a szakmai képzést, amit a Mexikói úti mozgásjavító; a gyerekek, akik mozgásukban teljesen korlátozottak, értelemszerűen nem lesznek képesek egy másik intézményt látogatni. Ezek a tudásra éhes gyerekek speciális oktatást és megfelelő körülményeket igényelnek, amelynek a biztosítása ma humánum és akarat kérdése. A humánum hiányát azonban nem először látjuk a Fidesz képviselőiben.

Ha van több százmillió forint zászlórajzolgatásra, utcák és terek átnevezésére, ha van forrás a Helyi Téma támogatására és győzelmi jelentésekkel teli füzetecskék kiadására, akkor kell lennie a súlyosan mozgáskorlátozott gyerekek oktatására is.

Követeljük Tarlós Istvántól, hogy tegyen meg mindent a szakiskola további működése érdekében!

Lendvai Anna,
fővárosi képviselő