De a kormánypárti lenézőgépezet itt sem fejezte be működését, sőt miniszteri szintre emelte a pocskondiázást. Balog Zoltán miniszter minapi kijelentése szerint ugyanis a pedagógusok csak azért várják a sztrájkot, hogy ne kelljen dolgozniuk.
Elég volt!
A pedagógusok megbecsülést, és tisztességes fizetést érdemelnek, nem ilyen elfogadhatatlan megszégyenítést!
Az Orbán-kormány szerint azok, akik nap, mint nap gyermekeinket nevelik és oktatják, ostoba, részeges munkakerülők? Ez teljességgel tűrhetetlen!
Miközben a Fidesz három éve hitegeti a pedagógusokat az életpályamodellel, a béremeléssel, a megbecsüléssel, csak pofonokat osztogat nekik, és még megvetően a képükbe is röhög.
Elég volt!
Követeljük, hogy a teljes kormányzat valamint a Fidesz-KDNP frakció vegye komolyan a pedagógusok problémáit, és amennyire tőlük telik tisztességesen és megfelelő alázattal kezelje nehéz helyzetüket! És ha már az ígéreteit betartani nem tudja, ne tartson be még jobban a pedagógusoknak!
Török Zsolt,
az MSZP szóvivője
Elég a pedagógusok megalázásából!
Arcpirító pimaszság, ahogyan a kormánypárti politikusok rendre lenézik és megalázzák a pedagógusokat. Hoffmann Rózsa államtitkár először bohócnak és ostobának, nevezte őket. Aztán egy legyintéssel bejelentették, hogy nem lesz semmi a béremelés ígéretéből, mégis többet kell majd dolgozniuk, mikor pedig ezen joggal háborodtak fel, Giró-Szász András kormányszóvivő alázta meg őket konyakos kijelentésével.