mszp.hu | Belföld, Gazdaság | Nyugdíj
2021. január 18. 12:55

Elég volt a nyugdíjasok elszegényedéséből – időskori tisztességes megélhetést, most!

Elég volt a nyugdíjasok elszegényedéséből – időskori tisztességes megélhetést, most!
A KSH adatai szerint 1,2 millió nyugdíjasnak átlag alatti ellátásból, azaz 140 ezer forintnál kevesebből kell hónapról hónapra biztosítania a megélhetését. Ők nemcsak a vírusnak, hanem a válságnak is fokozottan ki vannak téve és már képtelenek lépést tartani az árak drasztikus emelkedésével.

A kormány azonban nem hajlandó lépni annak érdekében, hogy megállítsa a nyugdíjasok lecsúszását, ezt bizonyítja az is, hogy 2019-ben 72 ezerrel nőtt a szegénysorba került idősek száma.

 

A Fidesz gyakorlatilag befagyasztotta a nyugdíjakat azzal, hogy áttért az inflációkövető nyugdíjemelés technikájára. Ez a módszer ugyanis arról szól, hogy ha valaki nyomorultul kevés nyugdíjból él, akkor garantálják neki, hogy a jövő évben is nyomorultul kevés nyugdíjból fog élni.

Az Orbán-kormány kudarcos válságkezelése miatt a nyugdíjasok még nehezebb helyzetbe kerültek, a mindennapi megélhetés költségei pedig tovább növekednek. Az MSZP ezért elengedhetetlennek tartja az olyan mértékű nyugdíjemelést, amely követni tudja legalább az élelmiszerárak növekedését.

Az MSZP szerint az időskori tisztességes megélhetés mindenkinek jár! Azt akarjuk, hogy egy nyugdíj se legyen alacsonyabb, mint a megélhetési minimum. Igazságossá kell tenni a nyugdíjemelés kiszámítását, és igazságossá kell tenni a nyugdíjemelés elosztását! Fel kell zárkóztatni az alacsony összegű nyugdíjakat, és csökkenteni kell a nyugdíjas társadalomban évről évre növekvő különbségeket.

A nyugdíjemelés igazságos kiszámítása azt jelenti, hogy az infláció mellett a bérek emelkedését is figyelembe kell venni (svájci indexálás). A nyugdíjemelés igazságos elosztása keretében pedig azt akarjuk, hogy egy átmeneti ideig minden nyugdíjas a svájci indexálás alapján kiszámolt nyugdíjemelésre szánt pénzből azonos összegben részesüljön. Ezzel a módszerrel a nyugdíjasok 98 százaléka a mostanihoz képest nagyobb nyugdíjemelést kapott volna!

Első lépésként az azonos összegű kifizetést már a februárban esedékes 53. heti nyugdíjnál el kellene kezdeni! A ma még aktívak számára pedig, olyan igazságos nyugdíjazási rendszert javaslunk, amely mind a rugalmas nyugdíjba vonulást, mind a méltányos induló nyugdíjat biztosítani tudja.

 

MSZP

Bővebb információ: Korózs Lajos, a Népjóléti bizottság elnöke

 

Kapcsolódó párttagok