Simon Gábor, a bizottság szocialista elnöke pénteken a most zárult tavaszi ülésszak munkáját értékelte háttérbeszélgetésen, és bejelentette: az őszi ülésszakon kiemelten foglalkozik majd a testület a magáncsőd intézményével, a devizahitelesek fogyasztói képviseletével a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete és a Magyar Nemzeti Bank összevonásáról ismét meghallgatja a pénzügyi jogok biztosát, illetve áttekinti a fogyasztóvédelmi kérdéseket a diszkont légitársaságoknál.
Úgy vélte, sok esetben eredményesen hívták fel a kormány és jogalkotók figyelmét az aktuális fogyasztóvédelmi kérdésekre, például a MÁV-ÁBE, vagy a gyermekétkeztetés ügyében, és többször is sikerült híd szerepet betölteni a fogyasztóvédelem szereplői, köztük a hatóságok, és a civil szervezetek között.
A fogyasztók széles körét érintő témák közül Simon Gábor az emelt szintű nyugdíjasházak tevékenységét, szolgáltatását emelte ki, ahol a bizottság a szociális ellátás külön kezelésére, az ellenőrzés, a színvonal emelésének fontosságára irányította a figyelmet.
A devizahitelesek helyzetét több esetben is áttekintette a bizottság, és rámutatott arra, hogy rendkívül magas a bírósági végrehajtás költsége, és hiányzik a magáncsőd intézménye.
A rezsicsökkentéssel összefüggésben a bizottság továbbra bonyolultnak tartja a fogyasztóknak küldött számlákat - mondta, és jelezte, hogy a témára még visszatérnek. Ugyancsak a rezsicsökkentéssel kapcsolatban megjegyezte azt is: energiatakarékossági beruházásokkal nagyobb mértékű megtakarítást lehetne elérni.
A bizottság a piac felügyelet erősítését, a szükséges jogszabályok megalkotását szorgalmazta az étrendkiegészítőknél, gyógyhatású készítményeknél, és megállapította, hogy a szűkös étkezési normákból nehezen lehet megoldani a gyermekek, diétázók közétkeztetését - emlékeztetett.
Simon Gábor beszámolt arról is, hogy a ciklus kezdete óta a Fogyasztóvédelmi Bizottság 124 ülést tartott, ebből a 2013. évi tavaszi ülésszakban 22 ülés keretében 28 órán át tárgyaltak: 6 bizottsági állásfoglalást fogadtak el egyhangúlag, 21 törvényjavaslatot - ebből 7-et többször is - megvitattak, 2 jelentéssel foglalkoztak, saját hatáskörben a fogyasztók széles körét érintő 9 témát vizsgáltak meg, 2 meghallgatást tartottak, és nyílt nap keretében tájékozódtak a kiemelten védelemre szoruló, hátrányos helyzetű fogyasztókról.
MTI/mszp.hu |
Belföld, Gazdaság |
bírósági végrehajtás háttérbeszélgetés rezsicsökkentés PSZÁF
2013. július 05. 11:53
Elégedett a fogyasztóvédelmi bizottság tevékenységével az elnök
Eredményesen működött az Országgyűlés Fogyasztóvédelmi Bizottsága Simon Gábor elnök szerint, aki a sikerek közé sorolta, hogy a megtárgyalt témákban nem politikai, hanem szakmai alapon születtek érdemi javaslatok.