mszp.hu | Belföld | Oktatás
2022. július 28. 12:07

Elfelejtették időben kihirdetni a 2022/23-as tanév rendjét

Elfelejtették időben kihirdetni a 2022/23-as tanév rendjét
Elképesztő és felháborító, hogy a magyar közoktatásban hosszú évtizedek óta először, még július végén sincs semmilyen információja a pedagógusoknak és a családoknak az előttünk álló tanév rendjéről.
Ez a késlekedés azért is érthetetlen, mert egy naptár segítségével különösebb hozzáértés nélkül is minden fontosabb dátum, amely a gyermekek, szülők és a pedagógusok munkarendjét és pihenő idejét meghatározza, rövid idő alatt kijelölhető. 2010-ig az a miniszteri rendelet, amely a tanév rendjét meghatározta, a tárgyév május végéig minden körülmények között kihirdetésre került. Sőt, a 2010 utáni években is ügyelt arra az Orbán-kormány, hogy a rendelet időben elkészüljön. Reméljük, a felelősök most nem arra hivatkoznak majd, hogy a háborús helyzet befolyásolja a korábbi jó gyakorlat folytatását.
 
Az MSZP felszólítja a belügyminisztert, hogy ne késlekedjék tovább: az érintetteknek joguk van időbe megtudni, mikor kezdődik és végződik a tanév, mikor milyen szünetek lesznek, hogy tervezni tudják az iskolákban dolgozók és a családok is a következő évet. Azért is fontos, hogy a szereplők időben tisztában legyenek a tanév rendjével, hiszen fel kell felkészülni az iskolaváltásokra, arra, hogy mikor lesznek a különféle felvételi és érettségi vizsgák.
 
Ezeknek a dátumoknak a meghatározása a minimum, amivel az oktatásért felelős tárcavezető a tanévre való felkészülést segítheti!
 
Kunhalmi Ágnes,
az MSZP társelnöke
a Kulturális bizottság alelnöke

Csuk Ferenc emlékére

2022-08-09 12:09

Kapcsolódó párttagok