mszp.hu | Belföld, Gazdaság
2021. november 04. 15:33

Elfogadhatatlan az iparűzési adó megfelezése!

Elfogadhatatlan az iparűzési adó megfelezése!
Az MSZP elfogadhatatlannak tartja az iparűzési adó megfelezését – közölte Komjáthi Imre, a párt elnökhelyettese csütörtökön sajtótájékoztatón.

A Fidesz-kormány idén már elvette az önkormányzatoktól az iparűzési adó felét, és ezt a felezést 2022-ben is fenntartaná, hogy a pénzből a cégeket kompenzálja a jövő évi minimálbér-emelésért.

A jövő évi minimálbérről szóló megállapodás „örömteli hír is lehetne, főleg a tavalyi blamázs után”, bejelentésekor azonban „a Fidesz már nem hangsúlyozta (...), hogy csak az önkormányzatok kárára tudja elképzelni a legkisebb bérek emelését. (...) Nem azzal van probléma, hogy valaki a vállalkozásokat akarja támogatni, hanem azzal, ha ezt csak egy másik terület kárára tudja elképzelni” – mondta Komjáthi.

„Városaink kifosztása nem kormányzás! Ne az önkormányzatok kárára politizáljon” a Fidesz – hangsúlyozta.

Az önkormányzatoktól való elvonás ráadásul szükségtelen, hiszen ott a Parlament előtt a szocialisták adómentes minimálbérről szóló javaslata. Ez évi 300 ezer forinttal növelné a dolgozók kézhez kapott fizetését olyan megoldással, ami ráadásul semmilyen kiadást nem jelent a kis- és középvállalkozások számára, az önkormányzatokat sem kell megsarcolni a megvalósításához, „sőt így nemcsak a minimálbéresek járnának jól, hanem mindenkinek a fizetése emelkedne, aki 321 ezer forintnál kevesebbet keres” - mondta.

„Az MSZP baloldali pártként úgy gondolja, hogy a minimumból már nem szabad elvenni! A fideszes képviselők azonban röhögve mondtak nemet a javaslatunkra” a Parlamentben – mondta.

Kiemelte: a magyar minimálbér uniós szinten a sereghajtók közé tartozik, a visegrádi országok között pedig a legalacsonyabb, ráadásul több mint 30 százalékos különböző adó terheli. „A Fidesz-rezsim 11 éves kormányzásának eredményeként rengeteg dolgozó bére alig fedezi a megélhetési költségeket”.

Mint mondta, az MSZP szerint biztos megélhetés mindenkinek jár, ezért az alacsony magyar fizetéseket meg kell emelni.

„Ott van a javaslatunk, legyen adómentes a minimálbér, legyenek úgy magasabbak a fizetések, hogy az semmilyen kiadást se jelentsenek a kis- és középvállalkozások számára, és ne jelentsenek újabb bevételkiesést az önkormányzatoknak!” – mondta.

Hogyan segítene a vállalkozásoknak és a dolgozóknak, ha az önkormányzatokat teljesen ellehetetlenítik anyagilag, és már képtelenek ellátni a feladataikat? – tette fel a kérdést.

„Ez a lépés csakis a Fidesz önkormányzatokkal szembeni bosszúpolitikájáról és Parragh László személyes érdekeiről szól” – jelentette ki, rámutatva: az iparűzési maradt az önkormányzatok szinte egyetlen bevételi forrása.

Ha a kormány továbbra is elveszi a felét, annak „súlyos következményei lesznek”, mert a megszorító politikával a Fidesz elveszi a fejlődés lehetőségét a településektől és az ott élő emberektől – mondta az elnökhelyettes.

„Így kizárólag Orbán Viktor és a Fidesz a felelős azért, ha elmaradnak az útépítések, a bölcsődék, az óvodák és az iskolák felújításai, a közösségi terek, játszóterek, parkok fejlesztése, a szociális juttatások bővítése, a bérlakásépítés. Kizárólag Orbán Viktor és a Fidesz a felelős azért, ha a települési feladatok ellátásának a színvonala csökkenni fog; ha akadozni fog a szemétszállítás, ha elmaradnak az útfelújítások, ha nem lesz pénz a közvilágításra, ha akadozni fog a tömegközlekedés, ha nem lesz pénz az utcák, terek, parkok takarítására. Szerintünk a vállalkozások és az önkormányzatok is támogatásra szorulnak, de nem egymás ellenében!” –szögezte le.

Kapcsolódó párttagok