mszp.hu | Belföld
2024. április 16. 18:48

Elfogadhatatlan, hogy a kormánypártok nem tartják nemzeti minimumnak a gyermekvédelem ügyét

Elfogadhatatlan, hogy a kormánypártok nem tartják nemzeti minimumnak a gyermekvédelem ügyét
A Fidesz-KDNP lesöpörte a civilek és szakemberek segítségével, az ellenzék által benyújtott határozati javaslatot a gyermekvédelem ügyében, a jelenlévő, Országos Közös Akarat három szakértőjének pedig felszólalási lehetőséget sem adtak – erről beszélt Komjáthi Imre országgyűlési képviselő, az MSZP társelnöke, a Népjóléti Bizottság keddi ülése után. A szocialista politikus szerint a Fidesz-KDNP ezzel bebizonyította, hogy nekik nem számít nemzeti minimumnak a gyermekvédelem. Az MSZP ezt elfogadhatatlannak tartja, mivel a gyermekvédelem ügye, össztársadalmi ügy kell, hogy legyen.

Mi hangja leszünk az Országos Közös Akaratnak, és a civil, valamint a szakmai szervezeteknek, amelyek közösen akarnak tenni a gyermekvédelemért – ígérte Komjáthi Imre.

Szilágyi Kitti az Országos Közös Akarat képviselője elmondta, hittel és reménnyel érkezett a bizottság keddi ülésére, azt gondolta, hogy képesek lesznek egy olyan pártokon, valláson felül álló gyermekvédelmi törvénycsomagot alkotni, ami csakis a gyermekekről szólt volna. Sajnos, a Fidesz-KDNP képviselői nem voltak képesek felülemelkedni nézeteiken, és csakis a gyerekek érdekével törődni. Elmondta, pedagógusként többször megtapasztalta az elmúlt években, hogy milyen az, ha nem kérik ki a véleményét, csorbítják a jogait, most ugyanez vár a gyerekekre is. Szilágyi Kitti szerint ezt nem lehet annyiban hagyni, a civil szervezeteknek közösen kell elhozniuk a gyermekek számára a jólétet, és a „jól létet”.

Kiss Gergő az Egységes Diákfront elnökségi tagja, az Országos Közös Akarat képviselője, azt üzente a fiataloknak, hogy nem számíthatnak Orbán Viktorra. Bármi történik az országban, a kormány csakis a saját politikai érdekeit nézi, és ez alapján hoz döntéseket. A kormány nem törődik a fiatalokkal, hazug plakátokkal próbálják félrevezetni őket. Azt kérte diáktársaitól, hogy ezt ne hagyják.

Horgas Péter a Civil Bázis elnöke, az Országos Közös Akarat képviselője, úgy összegezte a bizottsági ülésen történteket, hogy az „megrendítő” volt. A gyermekek ügye túl kellene, hogy lépjen minden nézetkülönbségen. Ha sikerült volna ebben a kérdésben egy nemzeti minimumot felmutatni, akkor az példát mutathatott volna az egész magyar társadalom számára, ami az elmúlt hónapokban igencsak megrendült. Horgas Péter úgy véli, a Népjóléti Bizottság fideszes, KDNP-s tagjai személy szerint is felelősek azért, hogy ebben a kérdésben sem tudott egy nemzeti minimum létrejönni. „Nincs más út, mint ezt a rezsimet mielőbb leváltani, elzavarni.”

Kapcsolódó párttagok