A műsor elején arról a hírről volt szó, miszerint Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója arról beszélt a Mandiner műsorában, hogy ’56 tanulságait levonva Magyarország Ukrajnával ellentétben nem védekezett volna akkor, ha katonai agresszióval lépett volna fel Oroszország hazánkkal szemben. Érvelése szerint az ukránoknak szuverén döntése a honvédő háború, azonban Magyarország ezt nem tette volna meg. Orbán Balázs kijelentései nemcsak belpolitikai, hanem még nemzetközi szinten is nagy port kavartak. Az ellenzéki pártok pedig lemondásra szólították fel a miniszterelnök politikai igazgatóját, hiszen sokak szerint a kijelentései hazaárulással érnek fel, és nincs helye a közéletben.
Korózs Lajos szerint érthetetlen, hogy a kormány holdudvarában egy ilyen felelős posztot betöltő személy száját hogyan hagyhatták el ezek a mondatok. Az MSZP alelnöke szerint a Kárpát-medencében van 12 millió magyar, aki hősiesen megvédené a hazáját.
Orbán Balázs kijelentései úgy is értelmezhetők, hogy egy szuverén ország adjon át területeket az agresszornak, mert akkor nyugalom lesz – érvelt Korózs Lajos.
Nem szabad elfelejteni, hogy a NATO és az Európai Unió olyan értékközösség, amely nem csak előnyöket, hanem kötelezettségeket is jelent egy ország számára. Amennyiben az ukránok felett győzedelmeskedne az orosz fél, akkor gyakorlatilag a szomszédunkban lenne az orosz medve, amelynek étvágya kielégíthetetlen.
Az MSZP alelnöke emlékeztetett, hogy ebben az országban számos olyan ember, illetve család van, akiknek a felmenői az életüket áldozták ezért az országért. Korózs Lajos elmondta, hogy mindezek fényében sokkal drámaiabbak Orbán Balázs kijelentései, mint amilyennek elsőre tűnnek.
A műsorban szó volt arról a hírről is, miszerint Orbán Viktor bemutatta a nagy tervét, a „gazdasági semlegesség tervét”. A miniszterelnök a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott beszédében arról is beszámolt, hogy hazánk a versenyképességre, valamint a gazdasági semlegességre fogja helyezni a hangsúlyt a jövőben.
Az MSZP alelnöke elmondta, hogy a kormányfő beszéde egyfajta elterelésként fogható fel, hiszen a KSH által publikált adatok is a hazai gazdaság drámai adatait támasztják alá. A kormány nem jól kidolgozott stratégiák szerint hajtja végre a feladatait, hanem mindig az aktuális érdeke szerint formálja a politikáját.
Hazánk elszigetelődött az unión belül is, amelynek számtalan hátránya van, elfogadhatatlan például az is, hogy a magyar egyetemi hallgatók a kormány vállalhatatlan politikája miatt nem tudnak részt venni az Erasmus programban.
A műsor végén szó volt arról is, hogy nem lesz egyszerű dolga Karácsony Gergelynek a Fővárosi Közgyűlésben, hiszen a felálló új testület összetétele megosztott, a város működtetésének törvényi feltétele pedig az is, hogy a fővárosi cégeknek legyen ügyvezetője, Igazgató Tanácsa (IT) és Felügyelő Bizottsága (FB), továbbá legyen megválasztott főpolgármester-helyettese a városnak.