mszp.hu | Gazdaság
2023. május 30. 11:20

Élhetetlenné fog válni a magyar vidék egy része

Élhetetlenné fog válni a magyar vidék egy része
A vidéket kifejezetten erősen érinti a boltbezárási hullám, sok településen ezzel az utolsó élelmiszer-vásárlási lehetőség szűnik meg. Varga László, az MSZP elnökhelyettese a Spirit FM kedd reggeli Aktuál című műsorában elmondta, az MSZP által összeállított Mentőcsomag a háztartásoknak javaslatcsomag kompenzációt sürget a kisboltoknak, hogy mindenhol elérhetők maradjanak az élelmiszerek.

Varga László elmondta, tavaly 4500 kisbolt zárt be, ezek közül közel 1500 élelmiszer és italbolt, 1000-nél több iparcikkes és csaknem 800 ruhabolt kényszerült bezárni. A boltbezárási hullám nemcsak annak a körülbelül 10-15 ezer embernek az egzisztenciáját és megélhetését sodorta veszélybe, akik a kisboltokban dolgoztak, vagy az üzemeltetésükből éltek, hanem nagy hatással van különösen azoknak az élethelyzetére, akiknek a településén/lakóhelyén az utolsó kisbolt zárt be. A magas Európa-rekorder infláció miatt pedig a vásárlóerő is csökken, az emberek az akciókat keresik a kisboltokban. Ez pedig nem csak a háztartásoknak okoz nehézséget, hanem a kisboltoknak is, akik sokkal nehezebben tudják átvészelni a vásárlóerő csökkenését, mint a nagyobb franchise-hálózatok, akik az akciók hatását át tudják hárítani más termékek árára. Az MSZP javaslata egy komplex megoldási javaslat, melynek része a kisboltok kompenzációja is.

Az MSZP elnökhelyettese elmondta, amikor egy adott községben már nem marad egy kisbolt sem, akkor általában egy héten néhány órában mobilboltok, mikrobuszokkal szállítanak élelmiszereket. A polgármesterek pedig gyakran igyekeznek falubusszal szállítani a szükséges élelmiszereket. Az agglomeráció lassan élhetetlenné válik a kisboltok bezárásán keresztül. A boltok bezárásával pedig az utolsó közösségi terek szűnnek meg sok helyen.

A Mentőcsomag a háztartásoknak öt pontból áll, mindegyik a nehéz helyzetbe kerültek megsegítését célozza. Az alapélelmiszerek ÁFÁ-ját és a kiskereskedelmi különadót el kell törölni, erre pedig a költségvetés bevételei biztosítanak lehetőséget, hiszen a magas infláció miatt jelentős többletbevételt hozott ÁFA-soron. Ameddig pedig a kormány nem változtat az adópolitikáján, addig az MSZP szerint fent kell tartani az ársapkákat, továbbá egy élelmiszer-bankkártya bevezetését is javasolja a párt, mely keretén belül havi 20.000 forint értékben kapna támogatást a leginkább rászoruló 300.000 család. A kisboltok kompenzálása mellett pedig a nyugdíjak 5%-os emelését is sürgeti az MSZP júniustól, hiszen a nyugdíjas infláció még magasabb, mint az átlagos.

Kapcsolódó párttagok