Miként az általa választott orvosi szakterületek mindegyikén az új utakat, lehetőségeket kereste, s ért el kitartó állhatatossága miatt nagy-nagy tiszteletet kollégái körében, úgy a rendszerváltást követő időkben, két ciklusban végzett önkormányzati képviselői munkája során is ezt tette.
A szó szoros értelmében testközelből figyelhettem 1994 és 1998 között dr. Berkessy Sándor közéleti munkáját: az MSZP-frakció tagjaként éppen mellette kaptam helyet az önkormányzat közgyűlésében. Sokszor figyelhettem ezt a megfontolt úriembert, aki mindig felkészülten, nyugodtan, szakmailag szinte támadhatatlan érvekkel foglalt állást egy adott kérdésben, akár pró, akár kontra. Sohasem volt harsány, sohasem hivalkodott tudásával, szerényen, de rendíthetetlen következetességgel képviselte az általa helyesnek vélt álláspontot.
Közéleti munkáját Miskolc önkormányzata később Pro Urbe díjjal ismerte el. A fentiek mellett orvosszakmai teljesítménye és példamutató emberi magatartása miatt is.
Dr. Berkessy Sándor nemcsak családjának, barátainak, kollégáinak, betegeinek fog hiányozni: halálával Miskolc tudományos és közélete, az MSZP miskolci szervezete is pótolhatatlan veszteséget szenvedett.
Emlékét kegyelettel megőrizzük!
Dr. Simon Gábor
az MSZP miskolci elnöke
Elhunyt dr. Berkessy Sándor főorvos, volt MSZP-s önkormányzati képviselő
Tudatosan választotta az egyetemi éveket követően Miskolcot, és azt a közösséget, melyhez végül egy életen át hű maradt. Példamutató emberi tulajdonságai, elismert, iskolateremtő orvosszakmai tevékenysége okán többször, több helyre is hívták dolgozni, ám ő semmi pénzért nem volt hajlandó elhagyni ezt a várost. Hivatástudatának része volt a miskolci élet, a tudós ember szerénységével párosult közösségi lét.