Ughy Attila polgármester és mindhárom helyettese, Lévai István Zoltán, Kucsák László és Csomó Tamás csütörtökön, a testületi ülést követően egyszerre távoztak az országból. Mint az Simon Gábor Pesti Imre kománymegbízotthoz intézett leveléből kiderül: a választott városvezetők a kerületi általános iskolák igazgatóival együtt indultak a kirándulásra, amelyről nem tudni, mikor érkeznek vissza Magyarországra.
- A XVIII. kerület múltjában is sok olyan eset fordult elő, amikor a mindenkori városvezetők sürgős intézkedése vált szükségessé leégett házakból kimentett emberek elhelyezése, vagy viharok utáni kármentés megtétele kapcsán - mondta Simon Gábor.
- Arcpirító, hogy az a városvezetés, amelynek jelmondata a "Jó kezekben" szlogen, Szlovéniában szórakozik, miközben felügyelet nélkül hagyják a kerületet, és annak 100 ezer lakóját.
Simon hozzátette: korábban, a városrészt 16 évig irányító Mester László polgármestersége alatt kialakítottak egy ügyeleti rendszert, amelynek hatására soha nem maradt döntéshozó nélkül a városháza. A szocialista politikus hozzátette: abban az időben az ügyeletes városvezetőnek nemhogy külföldre nem lehetett utaznia, de a mobiltelefonját sem kapcsolhatta ki egy percre sem.
Simon Gábor és Szaniszló Sándor, fővárosi szocialista képviselő Pesti Imre kormánymegbízottól szeretné megtudni: megfelel-e a fideszes városvezetők magatartása a hatályos jogszabályoknak, valamint a polgármester és helyettesei felelős politikusként jártak-e el az ügyben.
Első a pihenés: százezer embert hagyott magára a Fidesz
Százezer embert hagytak magára a Fidesz választott képviselői - jelentette be ma Simon Gábor, az MSZP elnökhelyettese. A főváros XVIII. kerületének minden politikai, vagyis döntéshozó funkcionáriusa egyszerre ment üdülni a szlovéniai Lendvára, nem gondoskodva az intézkedési jogosultsággal történő helyettesítésről.