A felek hosszú hónapok huzavonája után újabb bírósági vita elé néznek, hiszen a Médiatanács ismét, ezúttal határozat formájában ment szembe két jogerős bírósági ítélettel, s zárta ki a fővárosi 95.3 MHz-es frekvencia pályázati eljárásából a Klubrádiót.
Tévednek, hiszen újabb vesztes per előtt állnak - reagált a Klubrádió a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa legújabb határozatára, melyben ismét kizárta a 95,3 MHz-es frekvencia pályázatán indulókat, eredménytelenné nyilvánítva az eljárást, s megfosztva a Klubrádiót a már több bírósági ítélet alapján is neki járó frekvenciától. Az NMHH szóvivői irodája közölte: a Médiatanács - az úgynevezett "Klubszabály" alapján -, "a bíróság által egyértelműsített jogelvek maradéktalan betartásával és a jogállami normákkal összhangban járt el". Szerintük ugyanis a Budapest 95,3 MHz-es pályázat újbóli napirendre vételére mindössze azért volt szükség, mert a bíróság arra kötelezte a Médiatanácsot, hogy ne végzésben, hanem határozatban mondja ki a Klubrádió kizárását, és ugyanebben a határozatban volt szükséges rögzíteni az erre a frekvenciára érkezett többi pályázat alaki érvénytelenségét is.
Ezzel szemben a Klubrádió szerint a Médiatanács legújabb "attrakciója", a 24 oldalas határozat ellentétes a Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítéletével. Az ugyanis kimondta, hogy a pályázat eredményes volt. De a Médiatanács ezzel a határozattal nemcsak az ítéletet, hanem az Ítélőtábla néhány héttel ezelőtti végzését is figyelmen kívül hagyta, hiszen a bíróság egyszer már kimondta, hogy a hatóság jogellenes lépést tett a Klubrádió kizárásával. Az adó szerint az Ítélőtábla egyértelművé tette, hogy a korábbi ítélet alapján "mindössze arra van joga a Médiatanácsnak, hogy az Autórádió törlésének megfelelően hirdessen győztest az eredményes pályázatban. És íme, a hatóság a véghatározat műfaját választva megismétli a korábban már többszörösen jogellenesnek bizonyult verdiktjét, újra próbálkozva az üres hátoldal blődlijével".
Megírtuk, a Klubrádió jogosultsága a 95,3 MHz-es frekvencián tavaly februárban járt le, a csatorna, azóta tízszer meghosszabbított, 60 napos engedélyekkel sugároz. A NMHH tavaly júliusban írta ki a pályázatot a budapesti körzeti kereskedelmi frekvenciára, az eljárás végén, decemberben az Autórádió Kft.-t hirdette ki nyertesnek. A Klubrádió a döntést megtámadta a bíróságon, amely kimondta: alaki okok miatt érvénytelen az Autórádió pályázata, ezért a győztes tekintetében megsemmisítette a hatóság pályázatot lezáró határozatát, és új győztes kihirdetésére kötelezte a Médiatanácsot. Ám ezt nem tette meg, hanem újra felülbírálta a pályázatokat, és úgy döntött, kizárja a Klubrádiót, mert a pályázatban nem sorszámozták be a pályázati munka minden oldalát, s néhány üres oldalt nem írtak alá. A Klubrádió ezt a döntést is megfellebbezte, a Fővárosi Ítélőtábla pedig hatályon kívül helyezte a végzést. A Médiatanács számára viszont nem volt egyértelmű az ítélet, ők azt állították, hogy a bíróság csak azt mondta ki: végzésben nem, csupán határozatban dönthetnek ilyen kérdésben. A testület épp ezért szerdán határozatba foglalta a pályázatok alaki érvénytelenségét, s közölte: ezzel lezártnak tekinti az ügyet.
Elhamarkodott kijelentés volt. A Klubrádió szerint ugyanis "bebizonyosodott, a hatóságnak egyetlen rögeszmés célja van: a Klubrádió működésének felszámolása. Ezt a tisztességtelen célt az ahhoz méltó nemtelen eszközökkel próbálja elérni, ráadásul gyatra színvonalon. A saját kénye-kedve szerint alakított törvényt is megszegi. Ezek után meg kell állapítani, hogy a Médiatanács működése immár rendszerszerűen jogellenes, leváltását megkívánja a sajtó szabadsága, a demokrácia védelme."
A 95.3 frekvenciáért folytatott harc tehát másfél éve tart, de az újabb fejlemények alapján sejteni sem lehet, hogy meddig. Ami biztos, hogy a Médiatanács valóban mindent elkövet azért, hogy ez a frekvencia véletlenül se legyen a Klubrádióé, sőt, az ellenzéki adó egyáltalán ne szólhasson. A Klubrádió ugyanis már évekkel ezelőtt egy másik, közösségi frekvenciát is nyert még az Országos Rádió és Televízió Testülettől, ám ezt a döntést is visszavonta a Médiatanács, új pályázatot kiírva. A bíróságon ebben az ügyben is nyert a Klubrádió, a frekvenciát mégsem kapta meg.
Zártkörű Klubszabály
A Médiatanács a fennállása óta eltelt csaknem két év alatt 105 rádiós frekvenciára vonatkozó pályázati eljárást indított, melyből 75 érdemi döntéssel lezárult, 30 pedig bírálati szakaszban van. A Klubrádióval zajlott, illetve zajló pereskedés során, miután már többedszer hozott a Médiatanács eljárását elmarasztaló, sőt, egy esetben azt megsemmisítő ítéletet a Fővárosi Ítélőtábla, a hatóság legutóbb úgy reagált, hogy intézményesítették az ominózus "Klubszabályt".
Ez alapján összesen 19 frekvenciapályázat 35 médiavállalkozás vonatkozásában hoztak döntést, köztük a 95,3 MHz-re érkezők pályázatokat is megsemmisítve. Kiricsi Karola, az NMHH szóvivője korábban azt mondta: a 35 médiavállalkozás pályázatainak érvénytelenné nyilvánításával kapcsolatban eddig "mindössze" öt rádió élt jogorvoslattal. A vitás ügyekben eddig két alkalommal hozott ítéletet a bíróság, a szóvivő szerint azonban "a Fővárosi Ítélőtábla a két eddig elbírált esetben a Médiatanácsnak adott igazat".
Arató: a cél változatlan
Megtesszük a szükséges jogi lépéseket és vizsgáljuk azt is, milyen hazai és nemzetközi jogorvoslati eszközökkel élhetünk még a Médiatanács többedszeri jogsértő eljárásmódja ellen - mondta lapunknak Arató András. A Klubrádió vezérigazgatója szerint továbbra is fő céljuk, hogy közönségüknek műsort adhassanak, hallgatóik ugyanis eddig és ezután sem a Médiatanács "műsorára" kíváncsiak, hanem az ellenzéki adó korábban megszokott színvonalára, amely miatt népszerűek lehettek.
"Nem tagadhatom, hogy a Médiatanács műsorozásának is van nevetséges eleme, ám számomra és a munkatársaim számára a tét túl nagy ahhoz, hogy akár csak elmosolyodhassunk rajta" - fogalmazott. Arató tájékoztatása szerint most 15 napjuk van arra, hogy a bíróságon támadják meg a határozatot, noha a korábbi ítélet már azt is konkrétan kimondta; a Médiatanácsnak a teljes eljáráshoz sem volt joga.
B.I.M. /
http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=577729
Népszava
2012. augusztus 17. 09:11
Eltérő hullámhosszon
Míg a Médiatanács szerint "végleg pont került a 95,3 MHz frekvenciára korábban kiírt pályázati eljárás végére, s ezzel megnyílt az út a frekvencia hasznosításának előkészítésére", addig a Klubrádió megbizonyosodott róla, hogy a tanács "rögeszmés célja" az adó felszámolása.