A 2019-es önkormányzati kampányban a III. kerületi Pethe Ferenc téren atrocitás, fizikai erőszak érte az MSZP egyik helyi aktivistáját. A 71 éves férfi ellen nyilvánvaló politikai megbiztatást végrehajtva az önkormányzat által működtetett közterület-felügyelet alkalmazottja jogtalanul és tettlegesen lépett fel. Az eset után büntetőfeljelentést tettünk.
A feljelentés nyomán indult eljárásban aktivistánk állításai bebizonyosodtak, a közterület-felügyelőt felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték. Az ügyről napokon, heteken keresztül tett hazug állításokat a Fidesz és lakájmédiája, ártatlanul meghurcolva az idős aktivistát. Mindezek után elvárjuk, hogy a Fidesz és a III. kerület korábbi vezetése haladéktalanul, a nyilvánosság előtt kérjen bocsánatot.
Újra kiállunk önkéntesünk mellett, köszönjük állhatatosságát, amivel ügyét keresztülvitte, igazát bebizonyította.
Budapest, 2019. május 21.
Czeglédy Gergő
elnök
MSZP III. kerületi szervezete
Elvárjuk a Fidesz és a lakájmédia bocsánatkérését
Közlemény