Alkalmatlansága miatt nyomást kell gyakorolni a kormányra és el kell érni, hogy lemondjon.
A koronavírus-járvány kezelése során folyamatosan elfogadhatatlan, súlyos hibákat vét Kásler Miklós, EMMI miniszter, különösen ez egészségügy területén. Ezért az MSZP ötpontos online petíciója az emberek védelmében időközben kiegészült egy hatodikkal, amely az ő lemondására szólít fel – erről beszélt Korózs Lajos, az MSZP országgyűlési képviselője szerda este az ATV Egyenes beszéd című műsorában.
Korózs elmondta, szerinte az emberminiszter legfontosabb hibája a dilettáns módon végrehajtott ágyszám-felszabadítás, amelyre úgy adtak 8 napot, hogy ebből 4 ünnepnap volt, húsvét hetében. „Ment a számháború mindenféle számokkal meg százalékokkal – nem adtak egyenes választ a Népjóléti bizottság múlt keddi ülésén, hogy tulajdonképpen hány ágyat kellett végül kiüríteni. Miniszter úr persze meg sem jelent a bizottság előtt”.
Emlékeztetett, emberek százezrével látták például azt a nővért, aki önkéntesként vállalta 10 elbocsátott beteg gondozását, és egy hét alatt a 10 emberből 9-en haltak meg. „9 ember meghalt! Itt emberéletekről van szó! Kásler lehet, hogy remek onkológus volt, de miniszternek csapnivaló”!
A szocialista képviselő elmondta, százával kapja az egészségügyisek panaszleveleit szerte az országból. Hozzátette, a stúdióba is éppen Szabolcs megye egyik kórházából érkezett, ahol egyik napról a másikra felszámolták a kórház felét, a krónikus belosztályt, a sürgősségi osztályt, valamint a szülészet és a sebészet felét. „Ott ma már közszájon forog, hogy ezek az osztályok nagy valószínűséggel soha nem lesznek visszaépítve: mindenki retteg, és teljes joggal, hogy mi lesz a sorsuk”!
A miniszter kapcsán hangsúlyozta: „A suszter maradjon a kaptafánál, hiszen láthatóan nagyon rosszul érzi magát a parlamentben, rendszerint egy azonnali kérdés után távozik is. Jövő héten már muszáj lesz bejönnie és válaszolnia nekem, mert nem fogadtam el, hogy más válaszoljon a nevében. Kérni fogom, hogy adja be a lemondását, mivel mindenkinek jobb lesz így ebben az országban”. Hozzátette, ez azért különösen fontos, mert nem véletlen a kórházak aggodalma, hiszen három területet irányít a miniszter, míg neki egy is sok. „Az egészségügy, a szociális rendszer és az oktatás is válságban van! Ezt az ország nem fogja kibírni!”
Elmondta, kiegészült az MSZP által kezdeményezett online petíció az emberek védelmében. „A petíció az egészségüggyel kezdődik, de most kiegészült egy 6. ponttal, hogy Kásler mondjon le. Ezt követelni kell, és szerintem Kásler nem is fogja már kitölteni ezt a parlamenti ciklust” – jegyezte meg.
Korózs Lajos elmondta, pártja szerint a teljes lakosságot azonnal tesztelni kellene a koronavírusra, hiszen azokban az országokban tudták hatékonyan kezelni a járványt, ahol sokat teszteltek. „Legalább az egészségügyi dolgozókat le kéne tesztelni, mert még ez sem törtét meg! Egy főnővér kiszivárgott levelében például az áll, hogy a betegek ellátásához most csak látogatóköpenyeket és nejlonkötényeket adnak, overált nem tudnak biztosítani, operációs kabátot pedig csak vérző beteg esetén lehet használni.”
A szocialista politikus nehezményezte, hogy továbbra sincsenek védőfelszerelések a magyar egészségügyben. „Hiába mondják, hogy 150 millió maszkot hoztak be, kiderült, hogy azok nagy részét az egészségügyben nem is szabad felhasználni! Már novemberben lehetett tudni, hogy ide fog érni ez a járvány, ezért követeltük a többi 5 pontot a szociális ágazatra, a nyugdíjakra, és a fizetések 80%-ának garantálását!” – emlékeztetett újra, szerinte miért fontos most aláírni az MSZP immár hatpontos petícióját az emberek védelmében.