A bentlakásos intézménybe került időseknek, ha eddig nem fedezte a nyugdíjuk az intézményi ellátás költségét, az állam kiegészítette azt, most pedig egy törvénymódosítás alapján hozzátartozói támogatást fognak kérni.
A kisnyugdíjakból természetesen nem telik ki a bentlakásos intézményekben élők ellátása, de kérdezem én - fogalmazott Halmi József - egy 52.000 forintos közmunkából, vagy egy 22.000 forintos segélyből, esetleg még ennél is rosszabb helyzetben élők esetében, azok, akik semmilyen jövedelemmel nem rendelkező gyerekek, hogy fognak tudni hozzájárulni idős szüleik gondozási díjához?
Az így felszabadított 63 milliárd forintot, hova teszi újra a Fidesz-KDNP? Mert az egyértelműen látszik, hogy ez az intézkedésük sem az emberekről szól. Vidéken, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében nélkülöznek a nyugdíjasok, az önkormányzatok – fogalmazott az MSZP megyei alelnöke. Ennyibe nézi a kormány a vidéki embereket?