mszp.hu | Belföld | Esélyegyenlőség Európai Unió
2019. június 21. 16:18

Épp ideje lenne, hogy a kormány a magyar munkásokat is kiszolgálja!

Nagy bátorság kellett a Suzuki dolgozói részéről már ahhoz is, hogy egy vizes törölközőt vigyenek a napon aszalódó, a gyárkapuhoz kikötött Komjáthi Imrének.
Az MSZP alelnöke azt látta: a biztonsági őrök mindenkit eltereltek a közeléből, még kisbuszokat is állítottak a gyárból távozó vagy bemenő munkások és őközé, hogy a munkások ne lássák, hogy ő ott van. A biztonsági őrök elállták azoknak az útját is, akik vizet vittek volna neki, és folyamatosan vették kamerákkal, ki mint segítene neki. Azért sokan odakiáltották neki köszönetüket – mondta el Komjáthi az ATV Egyenes beszéd című műsorában csütörtökön.
 
„Nem értem, hogy miért nem fogja fel a Suzuki, hogy nekik is jobb lenne, ha lenne szakszervezet helyben, mert akkor tudják, hogy kikkel kell leülni tárgyalni” – mondta Komjáthi. Ahol szakszervezet van, ott persze „kevesebb pénz megy a tőkés zsebébe”, mert a szakszervezet kiköveteli a munkavédelmi szabályokat, azok betartása pedig sokba kerül.
 
„Ahol szakszervezet van, ott bérharc is van ám!” – hívta fel a figyelmet.
 
Elmondta: a Vasas Szakszervezet tárgyalásra hívta a Suzuki vezetőit, de azon csak két „vastagon megfizetett” ügyvéd jelent meg, akik elmondták: a Suzuki nem akar szakszervezeteket, elég neki az üzemi tanács.
 
Az MSZP a kormányt akarja rábírni: „lépjen oda” stratégiai partnereinek, mint amilyen a Suzuki is, hogy a szakszervezetek megalakulását ne akadályozzák, és tartsák be a magyar törvényeket – hiszen szakszervezetet alakítani mindenkinek joga van.
 
„A magyar kormány már kiszolgálta a bankokat, a multikat, az oligarchákat, mindenkit, csak éppen a magyar munkásokat nem. Éppen ideje lenne, hogy most már őket is kiszolgálja!” – mondta Komjáthi.
 
Komjáthi az után szervezte keddi akcióját, hogy kiderült: a múlt heti hőségriadóban a gyár dolgozói nem kapták meg az előírt munkaközi szüneteket és a megfelelő minőségű ivóvizet. A gyár pedig még korábban kirúgta azt a kétgyermekes, 14 éve ott dolgozó munkást, aki a helyi szakszervezet megalakulását bejelentette.

Kapcsolódó párttagok