Esély az európai baloldalnak

Először lehet európai parlamenti képviselője Komárom-Esztergom megyének, az MSZP listáján 6. helyen lévő megyei politikus Winkfein Csaba személyében. A május 25-i szavazáson a többi pártnak nincs befutó helyen megyei jelöltje. A szocialista politikus Tatabányán tartott sajtótájékoztatót, ahol programjukról is szólt. 

- 2014-ben az európai szocialisták számára megnyílt az esély, hogy a legnagyobb tömörülést képezzék az Európai Parlamentben. Ehhez minél több, az MSZP-re leadott szavazatra is szükség van - hangsúlyozta Winkfein Csaba. Hozzátette: a listát állított más pártoknak nincs befutó helyen lévő jelöltje a megyénkben. Így hazánk uniós történetében először van lehetőség arra, hogy térségünk is adjon képviseletet az Európai Parlamentbe.

A megyei jelölt a szocialisták programjáról a többi között elmondta: Az MSZP-s képviselők az Európai Parlamentben a tisztességes megélhetést biztosító európai bérért és nyugdíjért, az egyenlő munkáért, az egyenlő bér elvéért, a biztos pályakezdésért és munkáért, illetve a gyermekéhezés felszámolásáért fognak küzdeni. Az Európai Parlamentben azt akarják elérni, hogy a minimálbér nettó 100 ezer forint legyen, a nyugdíjak pedig legalább a létminimumot fedezzék hazánkban is. Ehhez kapcsolódik, hogy egyszámjegyű legyen az élelmiszerek áfája. Ezzel hazánkban 20 százalékkal csökkennének az élelmiszerárak. - Magyarország a 27 százalékos áfával negatív listavezető, Európában sehol nem sújtják ilyen mértékben az embereket – tette hozzá Winkfein Csaba.

A szocialista EP-jelölt a nők és a férfiak közötti bérkülönbségekről elmondta: igazságtalannak tartják, hogy ugyanazért a munkáért ma egy nő kevesebbet vihet haza, mint egy férfi. A továbbiakban elhangzott: az európai szocialisták az ifjúságpolitikát is kiemelten fogják kezelni. A 30 év alattiak számára biztos szakmát kívánnak adni és garantált munkahelyeket hoznak létre az uniós Ifjúsági Garanciaprogram támogatásával.

- Minden szavazat számít megyénkben is, nem mindegy a részvételi arány sem. Ezért tisztelettel kérek minden Komárom-Esztergom megyei szavazót, hogy voksával járuljon hozzá: megyénknek is legyen a következő ciklusban Európai parlamenti képviselője – hangsúlyozta a sajtótájékoztató végén Winkfein Csaba. - Ehhez a szavazólap első helyén lévő MSZP-re kell behúzni az ikszet május 25-én! - tette hozzá.