mszp.hu | Belföld | Debrecen ételosztás
2017. október 29. 14:16

Ételosztás Debrecenben

Hónap utolsó vasárnapja. Metsző, kegyetlen szél, zuhogó eső. Aki teheti a meleg szobából les ki az ablakon,várja a jó időt.
Debrecenben délelőtt úgy hat fok körül lehetett,  az esőt kavarta a szél. Az MSZP Hajdú-Bihar megyei 3.sz választókerület szocialistáit mindez nem zavarta, mert tudtuk sok éhező, nyomorban élő embertársunk vár bennünket a Petőfi téren. A szokott kis csapatunk 10 óra után pár perccel már pakolta az asztalokat, padokat, csomagolta a kenyeret. Közben gyülekeztek az ebédre várók, akik megszokták, hogy minden hónap utolsó vasárnapján illetve a többnapos ünnepek alatt meleg étellel várjuk őket. Sok-sok ismerős arc, sajnos sokan vannak az ország második legnagyobb lélekszámú városában is, akik hétvégén nem jutnak meleg ételhez, kenyér sem mindig akad a háznál. 
 
 A zuhogó eső ellenére közel 150 szegény, nélkülöző ember fogyasztotta jóízűen a töltött káposztát. Sokan vittek haza is az ebédből, az otthon maradt hozzátartozóiknak. A hideg ellenére az összeszokott társaságunk tagjait  jóleső melegség járta át: örültünk, hogy egy keveset, de segíthettünk. Mi nem uniós pénzből finanszírozzuk a költségeket, saját zsebből dobjuk össze  immár több mint öt éve , amennyi szükséges. Ki - ki tehetsége szerint járul hozzá a kiadásokhoz.  November 26-án  folytatjuk, várjuk a rászorulókat a cívis városból.
 
Pallás György
az MSZP Hajdú-Bihar megyei szóvivője 


Kapcsolódó galéria: Debrecen - Ételosztás

A további képek megtekintéséhez kattintson ide »

Nem adjuk a kórházunkat!

2020-08-03 11:27