mszp.hu | Belföld
2024. február 10. 13:00

Ettől a rendszertől meg kell szabadulni

Ettől a rendszertől meg kell szabadulni
Az államfő által adott kegyelemről, az Orbán-rendszer leváltásáról, valamint az ellenzéki pártok együttműködésének fontosságáról is beszélt Kunhalmi Ágnes országgyűlési képviselő, az MSZP társelnöke az ATV péntek esti Egyenes Beszéd című műsorában.
Az MSZP társelnöke egy beragasztott szájú plüssfigurával érkezett a stúdióba, amely az áldozatokat képviseli. Kunhalmi Ágnes elmondta, hogy a miniszterelnöknek lehet alkotmánymódosítást kezdeményezni, de vajon kezdeményezi-e a rendszernek az átvilágítását, hiszen szinte nem telik el úgy év, hogy ne bukna ki egy megengedhetetlen eset a sajtóban. Önmagában egy alkotmánymódosítás nem megoldás, az államfőnek és a Fidesz EP-listavezetőjének – volt igazságügyi miniszterének – is távoznia kell a posztjáról, mivel volt példa a rendszerváltoztatás után arra, hogy egy igazságügyi miniszter az államfői kegyelmet nem jegyezte ellen. 
 

Az MSZP társelnöke elmondta, hogy joggal teszik fel a kérdést az emberek, hogy miként lesz ebből valódi változás, egy ilyen ügybe a rendszernek bele kellene buknia. 
 
A rendszer problémája leginkább ott látszik meg, hogy olyan emberek, akik vállalhatatlan dolgokat követnek el, enyhe ítélettel megúszhatják. 
 
Az ellenzéki pártok vezetőinek be kell látni, hogy ettől a rendszertől meg kell szabadulni. Amikor ekkora mértékű társadalmi megrökönyödés és bizalomvesztés van, akkor az ellenzéki pártoknak mindent meg kell tennie az együttműködés és az Orbán-rendszer leváltása érdekében. 
 

Kapcsolódó párttagok