Hangsúlyozta: 2007 és 2013 között 25 milliárd euró jutott, a múlt heti uniós csúcson elfogadott tervezet szerint 2014 és 2020 között mindössze 20,4 milliárd euróval gazdálkodhat Magyarország. Szerinte azért mondhatja Orbán Viktor, hogy több forrás jut forintban egy-egy magyar emberre a következő hét évben, mert az előző költségvetés elfogadásakor 40 forinttal kevesebbe került egy euró és 115 ezerrel több ember élt Magyarországon.
Elismerte ugyanakkor: lehetett volna még rosszabb is a magyar helyzet, így öröm, hogy az eredeti - ennél is rosszabb - helyzeten sikerült változtatni.
Mesterházy Attila szerint "nem szabad feladni ezt a küzdelmet", hiszen a tervezet most kerül az európai parlament elé. Ezért azt kezdeményezte, hogy hívják haza a magyar EP-képviselőket és készítsék fel őket arra, hogyan érveljenek a teljes uniós költségvetés főösszegének növelése mellett.
Kiemelte: a mostani költségvetési időszakból hátralévő egy évben még 4000 milliárd forintnyi uniós forrást lehet lehívni, ezért gyorsítani és egyszerűsíteni kell a pályázatokat és nem szabad, hogy "mindent a Közgép nyerjen meg".
Hiányolta, hogy a miniszterelnök felszólalásában nem beszélt az E.On-nal kötött megállapodásról, illetve az Oroszországgal és a Gazprommal folytatott tárgyalásokról.
MTI/mszp.hu |
Belföld, Gazdaság |
csökkenő források értelmetlen szabadságharc szándékos félrevezetés uniós költségvetés
2013. február 11. 16:55
Euróban számolva kevesebb pénz jut Magyarországnak
Mesterházy Attila, az MSZP frakcióvezetője reagálásában arról beszélt: nem több, hanem 4,6 milliárd euróval kevesebb uniós forrás jut Magyarországnak az Európai Unió következő 7 éves költségvetéséből.