mszp.hu | Belföld, Külföld
2020. június 20. 13:42

Európai Parlament: elfogadták Ujhelyi István javaslatait a turizmus megmentése érdekében

Európai Parlament: elfogadták Ujhelyi István javaslatait a turizmus megmentése érdekében
Jelentős többséggel, 587 igen és mindössze 32 ellenszavazattal fogadta el az Európai Parlament plenáris ülése tegnap este azt a turisztikai ágazatról szóló állásfoglalást, amelynek egyik kidolgozója és beterjesztője Ujhelyi István szocialista EP-képviselő volt.

Az MSZP európai politikusa – aki egyben az Európai Parlament illetékes szakbizottságának turizmusért felelős első alelnöke - erről szombati online sajtótájékoztatóján számolt be a közösségi oldalán. Ujhelyi az elfogadott állásfoglalással kapcsolatban kiemelte: több mint huszonhétmillió ember megélhetését biztosítja a turizmus Európában, Magyarországon is legalább félmillió ember függ részben vagy egészben az ágazat sikerétől.

Hangsúlyozta, hogy a hozzáférhető adatok alapján 6-10 millió, a turisztikai szektorban dolgozó európai munkahelye, illetve megélhetése vált kérdésessé a koronavírus-járvány miatti helyzetnek köszönhetően, ezért azonnali segítségnyújtásra van szükség. „Nem multi-milliárdos oligarchák szállodafejlesztéseit akarjuk erőltetett módon tovább segíteni, hanem azokat a megoldásokat keressük, amelyek a turisztikai ipart működtető kis- és középvállalkozásokat, mikro- és családi üzleteket, a benne dolgozókat és a turisztikai piac igénybevevőit, vagyis az utasokat, a pihenni vágyókat támogatja ebben a szorult helyzetben” – fogalmazott Ujhelyi István.

Az MSZP EP-képviselője hozzátette: sajnálatos, hogy a Fidesz-kormány a kevés mozgósítható hazai forrásból inkább a multi-milliárdosok fejlesztéseire adott pénzt, nem pedig a szektorban dolgozó emberek munkahelyeinek védelmét tartotta elsődlegesen fontosnak.

Ujhelyi István az Európai Parlament által most elfogadott, 45 pontos javaslatcsomag legfontosabb elemei közül többek között az azonnali segítségnyújtás szükségességét emelte ki. Mint mondta: „lélegeztető-gépre kell tenni” az ágazati szereplőket, hogy a járványhelyzet miatti likviditási problémákat át tudják hidalni.

„Szükség van egy olyan hosszútávú, 2050-ig szóló turizmusfejlesztési stratégiára is, amely a fenntartható és okos megoldásokat részesíti előnyben az Európai Zöld Megállapodás (European Green Deal) célkitűzéseivel harmonizáló módon. Európának továbbra is a leglátogatottabb célpontnak kell lenni a nemzetközi turizmusban, ehhez azonban új stratégiára és új fejlesztéspolitikára van szükség.

Véget kell vetni a dömpingszerű tömegturizmusnak, a turisztikai szezont 12 hónapra kell bővíteni és Európa teljes területére ki kell terjeszteni a turisztikai szolgáltatásokat” – fogalmazott Ujhelyi István. Az állásfoglalás tartalmazza azt is, hogy a jövőben be kell vezetni egy olyan európai válságkezelési mechanizmust a turisztikai ágazatban, amely gyors és már bejáratott protokollokat tartalmaz a hasonló globális krízishelyzetekre.

„Olyan európai utasbiztosítási rendszer kell például, amely az európai térségen belül csőd-, vagy más krízis esetén jóvátételt tud biztosítani az utasok számára. De ugyanide tartozik, hogy a tagállamoknak ezentúl összehangoltabban kell nyitniuk és zárniuk a határaikat hasonló helyzetben, még egyszer ugyanis nem élünk túl egy olyan folyamatot, ahol a kormányok egymásra licitálva, koordináció nélkül hoznak nehéz helyzetbe turisztikai vállalkozásokat és utazókat” – mondta online sajtótájékoztatóján az MSZP EP-képviselője.

Hozzátette: szintén fontos követelés, hogy (az újjáépítési csomaghoz hasonlóan) a következő hétéves uniós büdzsében is legyen külön költségvetése sor a turizmus számára.

Budapest – 2020.06.20.

Kapcsolódó párttagok