Hiába mondta el Orbán Viktor, Matolcsy György vagy Varga Mihály, hogy nem lesz áthárítva a banki adó a lakosságra, mégis megtörténik. Ahogy az MSZP már korábban is jelezte, a bankok ilyen formában történő megsarcolása végül az emberek tárcáiból emel el még több pénzt.
A banki díjak ugrásszerű növekedése súlyos megélhetési válságot eredményez. A készpénzfelvétel és a kártyás fizetés utáni jelentősen emelt díjak földhöz vágják a közepes vagy alacsonyjövedelműeket. Az eddigi 40 új adó, a brutális élelmiszerár-növekedés, és a szociális rendszer szétverése már így is 300 ezerrel növelte a létminimum alatt élők számát (ma 4,3 millióan vannak). A bankokkal összekacsintó kormányzat ezt a helyzetet most tovább súlyosbítja.
A beszedett pénzt pedig az államtitkárok és állami vezetők fizetésének jelentős emelésére fordítják. Ez a Fidesz gondolkodásmódja: elvenni a szegényektől és megtömni a haverok és fideszes maffiacsaládok zsebeit, trafikmutyival, állami földbérletekkel, bankadókkal.
Az MSZP nem a bankok (és a velük szövetkezett kormányzat) pártján áll, hanem az emberekén. Célunk, hogy igazságos adórendszerrel a munkájukból megélhetést keresők mindennapi élete jobbra forduljon.
Török Zsolt
szóvivő
Belföld, Gazdaság |
brutális megszorítások dilettáns gazdaságpolitika közlemény bankadó
2013. augusztus 27. 09:30
Ez a sarc lesz a végső?
Hiába az Orbán-kormány látszólagos harca a bankok ellen, valójában azonban összekacsintás folyik. Az Orbáni sarcokat ugyanis a bankok szívbaj nélkül áthárítják a lakosságra. Orbán Viktor és a bankok együtt szövetkeztek az emberek kizsebelésére.