Ez is megcsináltuk: a máltai magyarok is konzulátushoz jutnak!

Ez is megcsináltuk: a máltai magyarok is konzulátushoz jutnak!
Jobb később, mint soha – így is értékelhetném a magyar kormány külképviseleti hálózatának újabb bővítését.
Számos alkalommal jeleztem korábban a külügyi tárcának, hogy méltatlan az a helyzet, hogy nincs állandó és kirendelt képviselete a Máltán élő több mint ötezer fős magyar kolóniának. Több alkalommal is tartottam EP-képviselői fogadóórát a szigetországba kivándorolt magyarok körében, ahol rendszeresen felmerült a külképviselet hiánya. Méltatlan és botrányos volt, hogy a májusi választáson például Rómába vagy épp Tunéziába kellett utaznia azoknak a helyi magyaroknak, akik élni kívántak alkotmányos szavazati jogukkal. 
 
Üdvözlöm tehát, hogy – mint az Balogh Csaba közigazgatási államtitkár nekem küldött leveléből kiderül – a kormány az év második felében megnyitja a valettai képviseletet és Máltán egy fő diplomata státuszú kiküldött a római magyar nagykövetség felügyelete alatt látja majd el Magyarország diplomáciai és konzuli képviseletét. Büszke vagyok arra, hogy kitartó lobbi-munkánknak is köszönhető, hogy idén a skót fővárosban, Edinburghban és az angliai Manchesterben is alkonzulátusok nyílnak, így a helyi magyarok végre tisztességes képviseletet és megfelelő ügyintézési lehetőséget kapnak. 
 
Ezzel együtt továbbra is elengedhetetlennek tartom, hogy a kormány megfelelő szinten kezelje a kivándorlás problémáját és a kivándorolt százezrek érdekeinek valós képviseletét. Ehhez pontosan fel kell mérni az elvándorolt tömegek helyét, helyzetét és problémáit, biztosítani kell tisztességes helyi képviseletüket, gyermekeik államilag támogatott magyar oktatását, jogaik védelmét és célzottan támogatni remélt hazaköltözésüket. Az elmúlt hónapokban a kivándorolt közösségek tagjaival közösen dolgoztuk ki az ezt elősegítő Hazaváró-programot, amelyet azonban hiába ajánlottunk a kormány képviselőinek figyelmébe, válaszra sem méltatták. 
 
dr. Ujhelyi István
európai parlamenti képviselő (MSZP)
Budapest, 2018-05-10