2011. szeptember 01. 18:11

"Fekete" riasztás lépett érvénybe

 A kormány még a mai napon rendeljen el "parlagfűriadót"!

A Facebook Tisztiorvos elnevezésű oldalán mai napon megjelent információk szerint a kánikulában tovább romlott a helyzet, már "fekete" riasztás (6-os skálán 5-ös szintű) van érvényben. A pollenterhelés szombaton érte el a csúcsát, a heti összesítő térkép szerint Nyíregyháza és Pécs környékén mérték a legmagasabb értékeket.

Sajnálatos módon bekövetkezett, amit korábban civilek, az ügyben jártas szakemberek megjósoltak – nyilatkozta Oláh Lajos a Fenntartható fejlődés bizottságának alelnöke. Az említett pollenterheléssel kimondhatjuk, hogy Magyarországon katasztrófahelyzet alakult ki, melyről haladéktalanul értesíteni kell a lakosságot.

A szocialista képviselő értetlenül áll a kialakult helyzet előtt. Véleménye szerint a kormány legalább kétszer hibázott az ügy kapcsán. Egyrészről, mikor nem tett meg minden tőle telhetőt a parlagfűszezont megelőzően, hogy a hazai parlagfű-fertőzöttséget, a pollenszámot drasztikusan csökkentse, másrészről pedig most is óriási hibát követ el, mikor nem rendeli el a "parlagfűriadót", és nem tesz meg mindent, hogy a lakosságot a kialakult helyzetről teljes körűen tájékoztassa.

Meddig sérülhet még az egészséges környezethez való alkotmányos jog – kérdezte az illetékeseket az MSZP-s képviselő, majd felszólította a kormányt, hogy haladéktalanul rendeljék el a "parlagfűriadót", és minden eszközükkel azon legyenek, hogy a kialakult katasztrófahelyzetet mérsékeljék. Továbbá kéri a kormányt, számoljanak be arról, mit tettek az eddigiekben az ország parlagfű-mentesítéséért, és mit kívánnak tenni a kialakult vészhelyzet kezeléséért. Számoljanak be arról, hogy mire költötték az adófizetők által felajánlott több mint 1 milliárd forintot? Mi az, amit azonnal lehet és kell tenni? Kéri, azaz követeli, hogy a lakosság figyelmét haladéktalanul hívják fel a médián keresztül akár társadalmi célú hirdetés formájában a vészhelyzetre, és adjanak praktikus tanácsokat a "védekezésre", a probléma kezelésére. Végül pedig véleménye szerint a katasztrófahelyzet kellős közepén talán nem kellene tovább húzni az időt, és azonnali hatállyal ki kellene nevezni egy kormánybiztost az ügy felelőseként.