MTI
2011. június 01. 17:01

Felálltak a közreműködő bizottságok

Az MSZP országos elnöksége szerdai ülésén felálltak a június 18-i rendkívüli kongresszus lebonyolításában közreműködő bizottságok - jelentette be Katona Tamás elnökségi tag az ülés szünetében tartott sajtótájékoztatóján.

A szocialista politikus elmondta: az előkészítő és a dokumentumszerkesztő bizottságot Mesterházy Attila pártelnök, az ügyrendi bizottságot Bárándy Gergely elnökségi tag, a szavazatszámláló bizottságot pedig Szücs Gábor, az Országos Választmány elnökhelyettese vezetik.

A június 18-i egész napos kongresszuson "érdemi, a párt jövőjét befolyásoló" kérdésekről lesz szó, amelyeket "érdemi vita után remélhetőleg le is lehet majd zárni" - fogalmazott Katona Tamás. A szocialista politikus megvitatandó kérdésnek nevezte, hogy milyen alapvető értékek mentén és milyen irányba haladjon az MSZP, "mit jelent a baloldalisága, vagy milyen módon nyitjuk ki a kaput egyéb értékek irányába, mint például az általános demokratikus értékek."

Hozzátette: a Mesterházy Attila pártelnök kezdeményezésére összehívott rendkívüli kongresszus várhatóan határozatot fogad el a fenti kérdésekkel kapcsolatban.

A június 22-28 között tartandó pártszavazással kapcsolatban Katona Tamás elmondta: az MSZP-nek körülbelül 32 ezer tagja van, "az aktív tagok száma pedig mindig függ a politikai eseményektől is, de ezt nem lehet számszerűsíteni."   Megerősítette: a pártszavazás akkor érvényes, ha legalább a tagság több mint fele azon részt vesz, és akkor eredményes, ha a szavazók több mint fele azonosan voksolt. Valamint érvényes akkor is, ha a párttagok több mint egynegyede azonos módon szavazott.

A Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció platform által javasolt pártszavazás alkalmával az MSZP tagjai arról dönthetnek, hogy közvetlenül válasszák-e a párt elnökét és a megyei elnököket. Eldönthetik, hogy az országos elnökség tagjainak, a megyei, választókerületi és helyi vezetőknek, valamint a választmány tisztségviselőinek is kötelező legyen-e az országgyűlési képviselők jövedelem- és vagyonnyilatkozatával megegyező tartalmú bevallást tenni, s azzal kapcsolatban a párt országos etikai és egyeztető bizottsága ellenőrzést folytathasson-e. Szintén a voksolás tárgya lesz, hogy biztosítson-e az MSZP a törvényi előírásoknál szélesebb nyilvánosságot a gazdálkodásáról. A tagság arról is határozhat, egyetért-e vele, hogy az MSZP-ben országos és megyei szinten csak egy választott párttisztséget tölthessen be valaki.