2012. szeptember 04. 10:44

Felmentő ítélet a Fővárosi Bíróságon, avagy egy sajátos magyar politikai krimi lezárása

A Fővárosi Törvényszék felmentő ítéletet hozott a 2010 októberében hivatali visszaéléssel megvádolt Molnár Gyula és Lakos Imre ügyében.

Itt a közlemény akár be is fejeződhetne, de ebben az esetben olyan ügyről van szó, mely azzal érte el ”csúcspontját”, hogy egy esélyes szocialista polgármester-jelöltet közel 1000 napi vizsgálódás után, a választások előtt 3 nappal gyanúsítottak meg, durván beavatkozva ezzel a választás kimenetelébe.

Olyan ügyről van szó, amelyben számtalan valótlan és a tényeket teljesen meghamisító politikai nyilatkozat és sajtóhír jelent meg. Olyan ügyről van szó, amelyben az önkormányzatiság, a polgármesteri hatáskörök alapvető félreértelmezésére alapozva gyanúsítottak meg, majd vádoltak meg közszereplőket. Olyan ügyről van szó, amelyben az ügyészségi tanúk közül kizárólag a feljelentő hangoztatta továbbra is alaptalan rágalmait, mindenki más ezt a vádat nem támasztotta alá, még az ügyészség koronatanúja sem. Olyan ügyről van szó melyben az ügyész a záróbeszédében kényszerült módosítani a vád tartalmát és ugyanebben a beszédben elismerte, hogy nem történt sem károkozás, sem törvénysértő lépés.

Úgy gondoljuk, hogy a politikai ellenfeleink az utolsó és legaljasabb eszközökhöz nyúltak, amihez az igazságszolgáltatás néhány szereplője aktívan segédkezett. Az a felfogás szenvedett ma vereséget, amikor egyes politikusok nem tehetségükkel, képességükkel, mondandójukkal akarnak győzni, hanem büntetőügyek kreálásával próbálnak ellenfeleik elé kerülni. Csak remélhetjük, hogy ez az ítélet hozzájárul egy olyan folyamat elindulásához, miszerint a jövőben a durva és alaptalan vádaskodások helyett az érvek és a szavak csatáját kell megvívnunk, még akkor is, ha ez nehezebbnek és bonyolultabbnak tűnik, mint a lejáratás, riogatás, vádaskodás.

Bár a mai ítélet csak az elsőfokú eljárást zárta le, számunkra mégis nagy jelentősége van annak, hogy a független magyar bíróság is megerősítette eddigi állításainkat, cselekedeteink törvényességét, hitünket az ártatlanságunkban. Bízunk benne, hogy a másodfokú eljárás is ugyanilyen korrekt és tisztességes körülmények között zajlik le; mind az eljárást, mind a kijelölést tekintve továbbra is nélkülözni fog minden politikai nyomást és elvárást. A tisztesség és a szakmaiság jellemezte ugyanis a bíróság eljárásának eddigi szakaszát és a bírói tanácsot, amely egy pillanatig sem hagyta magát befolyásolni és félrevezetni.

Köszönet érte, egy reménysugár, hogy a Magyar Köztársaságban még igenis él a jogállam, akárkik és akárhogyan is szeretnék azt eltiporni.

Molnár Gyula,
Újbuda volt polgármestere

Lakos Imre,
Újbuda volt alpolgármestere

 

A Fővárosi Törvényszék bűncselekmény hiányában felmentette Molnár Gyulát, Újbuda volt szocialista polgármesterét és Lakos Imrét, a kerület egykori szabaddemokrata alpolgármesterét a hivatali visszaélés vádja alól keddi első fokú, nem jogerős ítéletében.

A harmadrendű vádlott ügyvédet a bűnsegédlet vádja alól mentette fel a bíróság - ez az ítélet sem jogerős.

A büntetőeljárás Schneller Domonkos XI. kerületi fideszes képviselő 2007. őszi feljelentése nyomán indult meg.

Az ügyészség a három férfit azzal vádolta, hogy 2006-ban, a XI. kerületi Kopaszi-gát és a Lágymányosi-öböl környékén pályáztatás nélkül próbáltak magáncégnek átjátszani egy 38 hektáros telket.

A keddi tárgyaláson az utolsó szó jogán felszólaló vádlottak fenntartották korábbi vallomásukat, amely szerint nem érzik magukat bűnösnek.

Molnár Gyula, aki jelenleg a Fővárosi Közgyűlés tagja, úgy fogalmazott, hogy az önkormányzati rendszer egésze ült a vádlottak padján. "Az önkormányzatok nem királyságok, a polgármesterek pedig nem királyok, a döntéseket képviselő-testületek hozzák" - tette hozzá.

Lakos Imre hangsúlyozta: az ügyész is kimondta, hogy szabályszerű és jogszerű döntések születtek, károkozás nem történt. Elmondta: csupán feltételezések szerepeltek a vádiratban, amely egy bizonyítékokkal alá nem támasztott prekoncepció alapján született.

A Fővárosi Törvényszék a vádlottakat bűncselekmény hiányban mentette fel. Krecsik Eldoróda tanácsvezető bíró az ítélet részletes indoklása során ismertette a vallomásokat. Hangsúlyozta: a volt újbudai polgármester elszámolt az ingatlan eladásából befolyt pénzzel, amelyből parkokat és játszóterek újítottak fel, korszerűsítettek és takarítottak ki. Hozzátette: az ingatlan értékesítése a képviselő-testület által jóváhagyott, törvényes folyamat volt, nem született olyan döntés, hogy az ingatlant el kell adni. Sem a tanúk, sem a feljelentő nem állították, hogy Molnár Gyula vagy Lakos Imre utasítást adott volna az ingatlan értékesítésére.

A kerület 2006-ban 417 millió forintért vásárolta meg a Kincstári Vagyoni Igazgatóságtól a vádiratban szereplő, a Lágymányosi-öbölben fekvő telket, amely az önkormányzat tulajdonában lévő Buda-Hold Kft. tulajdonába került. A Buda-Hold és a szintén önkormányzati tulajdonú Öböl XI. Kft. újabb céget hozott létre, amelybe az ingatlant apportálták, majd ezek után eladták az Öböl Kft.-nek.

A felmentő ítéletet a vádlottak és védőik tudomásul vették, míg az ügyész fellebbezett. Az első fokú ítélet így nem jogerős, másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla tárgyalja az ügyet.

Az ítélet kihirdetése után Molnár Gyula újságíróknak azt mondta, hogy öt év alatt nem történt érdemi nyomozati cselekmény, egyetlen tanúvallomás alapján vádat lehetett emelni a választási kampányban a sikerre esélyes polgármesterjelölttel szemben. Megfogalmazása szerint "bizonyos politikai szereplők képesség híján büntetőfeljelentésekkel kívánnak pozíciókat szerezni". Ha jogerős lesz az ítélet, akkor a szükséges jogi lépéseket meg fogják tenni - jelentette ki Molnár Gyula. Lakos Imre pedig úgy fogalmazott, hogy "öt év után először mondták ki, hogy a vádak alaptalanok, rágalmak, és az ügyészség három év alatt egyetlen bizonyítékot sem tudott felsorolni a vád alátámasztására".

MTI