A szocialista európai parlamenti képviselő még tavaly nyújtotta be a brüsszeli testülethez a „Youth on the SPOT – Special Partnership On Tourism” nevet viselő programot, amely a turisztikai szektor munkahelyteremtő képességére támaszkodva kíván enyhíteni az európai tagállamokat egyre jobban fojtó ifjúsági munkanélküliségen. Jelenleg 5,4 millió fiatal próbál eredménytelenül munkához jutni a kontinensen. Magyarországon az általános munkanélküliséghez kiemelkedően magas ifjúsági munkanélküliségi ráta társul, minden negyedik huszonöt év alatti egyelőre képtelen elhelyezkedni a munkaerőpiacon. A magyar politikus által benyújtott projekt az európai döntéshozók és a turisztikai szektor képviselői között egyfajta kiemelt, „speciális együttműködést” szorgalmaz, amely a most megvalósított programnak köszönhetően minőségi és fenntartható munkahelyeket, szakmai képzéseket és gyakornoki helyeket biztosít a turisztikai ágazatban a munkalehetőség nélkül lévő európai fiatalok számára; elsősorban az ágazatban érintett kis- és középvállalatokkal közösen. Az Európai Bizottság által az egyik legmagasabb kategóriába sorolt „pilot-programhoz” a brüsszeli testület ötszázezer eurót (nagyjából másfélmilliárd forintot) rendelt, ezt a keretösszeget lehet mostantól pályázati úton lehívni a huszonnyolc uniós tagállam érintett szervezetei, vállalkozásai által. A pályázatok benyújtásának határideje júniusban jár le, az ágazati szereplők által vállalt teljesítések időtartama pedig legfeljebb másfél év lehet.
Ujhelyi István a projekttel kapcsolatban úgy fogalmazott: fontos magyar siker, hogy újabb saját kezdeményezésű munkahelyteremtő programot indít és támogat az Európai Bizottság; szerinte a „Youth on the SPOT”-programból nem csak a magyar, de a teljes európai ágazat és a fiatal generáció is egyaránt profitálhat. Az MSZP európai parlamenti képviselője hangsúlyozta, hogy a turizmus az egyetlen gazdasági szektor, amely a válság ellenére is képes volt a növekedésre és amely Európában és Magyarországon is a GDP tíz százalékát biztosítja. Magyarországon több mint négyszázezer, Európában pedig közvetlen módon tízmillió munkahelyet garantál és majd kétmillió vállalkozásnak nyújt megélhetést. A turizmust szerinte éppen ezért segíteni, támogatni és ösztönözni kell, többek között a „Youth on the SPOT”-hoz hasonló kezdeményezésekkel – fogalmazott Ujhelyi István, aki az Európai Parlament közlekedési és turisztikai bizottságának turizmusért felelős alelnökeként eddig is kiemelt feladatának tekintette a szektor támogatását és lehetőségeinek mind hatékonyabb kihasználását. Nem ez az első „pilot-projekt”, amelyhez Ujhelyi István sikerrel meg tudta szerezni az Európai Bizottság és a szakma támogatását. Legutóbb a Jean-Claude Juncker vezette testület 750 ezer eurót rendelt ahhoz a programhoz, amely a minél több kínai turistát Európába hívó, ezáltal minél több európai bevételt és turisztikai állást létrehozó együttműködéseket segíti.
A pályázati kiírás és további, technikai részleteket:
http://ec.europa.eu/growth/tools-databases/newsroom/cf/itemdetail.cfm?item_id=8757&lang=en&title=Enhancing-quality-jobs%2C-apprenticeships-and-traineeships-in-the-tourism-sector-across-Europe
Brüsszel, 2016-04-11